A
Dunán vagyok, HAZAÉRTEM...
Tanácsok
kezdőknek, haladóknak, kihívásokat keresőknek
Mint
oly sokunkat, a horgászat semmihez sem fogható érzésének szele már egészen
kisgyermekként megcsapott engem is. Azelőtt számos csodás vízen vendégeskedtem,
és hazánk változatos halfaunájának majd minden tagjára volt szerencsém
horgászni a legkülönbözőbb módszerekkel. Valami azonban mégis hiányzott,
valahogy nem éreztem magaménak egyiket sem úgy igazán. Szerelem volt ugyan, de
egyik sem bizonyult a „Nagy Ő”-nek! Aztán egy szép augusztus végi éjszakát
követően, ahogyan először néztem az újonnan felkelő nap első sugarainak
megcsillanó fényét a rohanó folyó hátán, már tudtam, hogy jó helyen vagyok.
Végre haza értem! A Duna lett az én igazi otthonom...
Megismerkedésem
a Dunával egészen kiválóra sikeredett, gyakorlatilag az első dobások egyike
azonnal márnát adott, ami egyenes út volt ahhoz, hogy megfertőződjek. Ám a
kezdeti sikerek után kialakult álomkép csalókának bizonyult, hiszen itt sincsen
kolbászból a kerítés. Hamarosan rá kellett jönnöm, hiába a több évtizedes
horgászmúlt, ez egy más világ, a korábbi tapasztalatok itt gyakorlatilag semmit
sem érnek. Sokakat izgat a Dunán való horgászat, azonban kevesen vannak, akik
végül rászánják magukat, hogy próbát tegyenek. Azok száma pedig igencsak
elenyésző, akik a sok megpróbáltatás, a számos kudarc ellenére is örök hűséget
fogadnak a szeszélyes, olykor kiszámíthatatlan folyónak.
Szerencsésnek mondható az, akinek nem magának
kell kitaposni a sikerekhez vezető utat. Jó, ha van egy mentor, egy társ, aki
terelget az úton, magyarázattal szolgálhat az esetleges sikertelenségre,
helyismerettel rendelkezik, hasznos tanácsokat adhat a felszerelést illetően.
Ha azonban minderre nincs lehetőségünk, akkor is
bizton állíthatom, hogy érdemes az olykor rögös útra egyedül is rálépni, mert
egy bőkezű napon semmihez sem fogható érzéssel kárpótol minden korábbi
szenvedésünkért. Tanulni pedig ma már számos forrásból lehet. Újságok
hasábjain, blogbejegyzésekben, különböző horgászfórumokon és videómegosztó
portálokon egyaránt találhatunk hasznos információkat.
Most megpróbálok csokorba gyűjtve néhány írt és
íratlan szabályt ismertetni, amit talán könnyebbé tehetik az első
szárnypróbálgatásainkat. Természetesen mindezt a teljesség igénye nélkül,
figyelembe véve azon kérdések gyakoriságát is, amiket legtöbbször nekem
szegeznek, ha dunai pecáról van szó.
Vasszörnyetegek...
Bárhová
is ülünk le a folyón, az első és legfontosabb talán a víztől való optimális
távolság megválasztása. Be kell látnunk, hogy bizony nem csak mi, horgászok
vesszük igénybe a folyó adta lehetőségeket, hanem a teher- és személyszállítás
főszereplőiként jelen vannak a több ezer tonnás giga-mega monstrumok is, melyek
megkeseríthetik az óvatlanok, de akár a rutinosabb vízen járók életét is.
Legjobb példa erre a sajátom, ugyanis annak ellenére sikerült pórul járnom a közelmúltban, hogy mindig kényesen körültekintő vagyok.
Legjobb példa erre a sajátom, ugyanis annak ellenére sikerült pórul járnom a közelmúltban, hogy mindig kényesen körültekintő vagyok.
A rekordokat döntögetőn alacsony vízállásnak
köszönhetően egészen a kövezés aljáig szabad volt az út, ahol kényelmesen ki
lehetett alakítani az aznapi horgászállásomat. Azt gondoltam, hogy jól mértem
fel a helyzetet, és elég távol vertem tanyát. Szinte biztos voltam benne, hogy
a közlekedő óriások által keltett hullámoktól maximálisan védve vagyok. Ezt
bizonyította a délelőtti órák viszonylagosan nagy hajóforgalma is, hiszen a a
legnagyobb uszályok hullámai is csupán alattam néhány méterrel lejjebb
nyaldosták a partot. Aztán jött egy, és felrúgta a szabályokat... A jól
láthatóan kimondottan nagy sebességgel közlekedő jármű első hullámai szinte
fejmagasságban csapódtak be – borított és vitt mindent magával, amit csak ért.
Az anyagi kár mellett a másik nagy kellemetlenség akkor érhet ilyenkor ősszel,
ha vizes lesz az öltözékünk, és váltóruha híján indultunk a partra.
TIPP
Hajók között
A
fővárosi szakaszon horgászók tudják, hogy a belvárosi részeken horgonyzó
folyami hajókról a Dunába kerülő ételmardékoknak köszönhetően egyfajta
„természetes” etetést hoznak létre, amit előszeretettel látogatnak a halak,
főleg a márnák.
A
kikötött hajók közt nehéz a peca, de erős felszereléssel és gyors reflexekkel
nagyszerű élményekben lehet részünk.
Akadók leküzdése,
terepszemle fontossága
Talán
a legtöbb bosszúságot okozza a Dunára merészkedők számára az elakadások
végeláthatatlan sora. Gyakran annyi szereléket veszít az ember a nap folyamán,
hogy kis túlzással az éjszaka sötétjében, lámpafény híján is kellő
magabiztossággal tudja pótolni.
Természetesen
a kötözéssel eltöltött időn felül a bent hagyott felszerelés, aprócikkek
összértéke is sokak kedvét elveszi a további próbálkozásoktól, pláne egy
haltalan napot követően.
Azonban jelentősen javíthatunk a szerelékvesztés
fokán, ha néhány dolgot szem előtt tartunk.
Az idei esztendő száraz, csapadékmentes nyara
lehetőséget ad számunkra, hogy azokon a helyeken, ahol normál esetben a víz az
úr, most betekintést nyerjünk és feltérképezhessük kedvenc helyeink akadóit és
horogmarasztaló részeit.
Elég csupán néhány órát rászánni, és
gyalogszerrel bejárni a száraza került részeket, fényképeket és jegyzetet is
érdemes készíteni a helyről. Később számtalan bosszúságtól kíméljük meg
magunkat ezzel.
Helyben tartott
végszerelék
Minden
horgászat kezdetén – legyen szó etetőkosaras vagy végólmos szerelékről – fontos
megtalálnunk legalább azt a zsebkendőnyi akadómentes részt, amit a nap folyamán
kellő biztonsággal meg tudunk horgászni majd. Ennek első és legfontosabb eleme,
hogy a meghorgászni kívánt táv és a sodrás erejének még fixen stabilan
ellenálló össztömeggel rendelkező legyen a végszerelékünk. Amennyiben rosszul
választjuk meg ezt, akkor a víz ereje a legközelebbi akadóig görgeti majd azt.
Ne féljünk a nagy, akár 200 gramm össztömegű kosarak használatától sem, hiszen
vannak olyan húzós vizű szakaszok, ahol mindezt megköveteli a folyó ereje.
Tökéletes visszajelzést kaphatunk munkánk
sikerességét illetően, amit botunk spicce közvetít felénk: Amennyiben a dobás
és a szerelék fenékre érkezését követően botvégünk bólogató mozgást végez,
akkor az általunk választott nehezék még nem képes ellenállni a sodrásnak.
A stabilitás önmagában még nem elég. Meg kell
találnunk azt a részt, ahol nem akad, ez többnyire néhány dobással megoldható.
Ezt követően célszerű a zsinórt kiakasztani a klipszbe, így mindig
visszatalálunk a meghorgászni kívánt területre. Hasznos lehet zsinórjelölő
filccel is jelölni, ha esetleg egy nagyobb testű, vehemensebb hal kikéri a
zsinórt a fülből, akkor hamar visszataláljunk az etetésünkre.
A megfelelő pálca...
A
leggyakoribb kérdés, amivel találkozok az az, hogy „Milyen feederbotot
ajánlanál, ha a Dunán szeretnék horgászni?”. Az a baj ezzel a kérdéssel, hogy
legalább kismillió bot van a piacon, ami mind-mind jó lehet a Dunára, de nem
mindenhova, és nem mindenkor.
Vegyünk egy egyszerű példát. A kedvenc helyemen,
ahol előszeretettel próbálkozom, vízállástól függően 80 g és 200 g közötti
kosarakat használok, ehhez jön még hozzá az etetőanyag súlya. Tehát alacsony
víznél bőven elég lenne egy médium pálca, azonban ez már nem lenne képes a 250
g össztömegű kosár vízbe juttatására, egy kisebb áradás idején sem. Épp ezért
kezdetben én egy erősebb, akár extra heavy botot javasolnék. Ezt szükség esetén
erőgumi beiktatásával lágyabbá, finomabbá tehetjük, ami a fárasztás élményét is
élvezetesebbé és biztonságosabbá teheti. A későbbiekben pedig tapasztalati úton
úgyis kirajzolódik, milyen karakterisztikájú és dobósúlyú botokra van még
szükségünk az optimális pecáinkhoz.
Etetés nehezítve, és
csakis pontosan
TIPP
Előzetes keverés
Érdemes
a másnapi pecát megelőzően már éjszaka bekeverni az etetőanyagot, hiszen a
nagyobb szemcsék így több nedvességet tudnak magukba szívni, ezzel is tovább
nehezítve a mixet. Az élő csalit kizárólag a parton, közvetlenül a kezdés előtt
keverjük hozzá.
Én
azt vallom, mint ahogy más vizekre sem, úgy a Dunára sem szabad elindulni
etetőanyag nélkül. Persze tudom, most sokan azt mondják, hogy ólommal és egy
csokor gilisztával is meg lehet fogni a halat. Ezt én nem is tagadom, hiszen
vannak olyan helyek vagy időszakok, amikor mindenféle hókuszpókusz nélkül is
sikeresek lehetünk. Számos pecát górcső alá véve azonban megállapítható, hogy
csalogatóanyag nélkül ritkán lehet részünk igazán eredményes, álomszerű
élményekben.
A kapható őrlemények tárháza végtelen, ezért
mindenki egyéni ízlésének és pénztárcájának függvényében választ leginkább a
termékek közül. A lényeg, hogy folyóvízi, tehát nagyobb szemcséket tartalmazó
keverék legyen. Évszaknak megfelelően válasszunk ízt: nyáron inkább a sós, míg
ősszel és kora tavassal az édes gyümölcsös aromával rendelkezők lehetnek a
leginkább nyerők. A nehezítés minden esetben fontos a tökéletes anyag
elkészítésénél, ami történhet agyaggal, földdel, kaviccsal is akár.
Az etetésnek azonban csak és kizárólag akkor van
értelme, ha egy úgynevezett etetési sávot vagy folyosót hozunk létre, amit
folyamatos, 5-7 percenkénti újradobásokkal masszívan fenn tudunk tartani. Ennek
pozitívuma, hogy ha esetleg a környékünkön nem is tartózkodnak halak, akkor
akár nagyobb távolságból, a sodródó szemcsék vonalán felfelé haladva hamar a
felcsalizott horgaink közelébe sikerülhet vonzani őket.
A folyóvízi horgászatok többsége nem móka és
kacagás – számos olyan nehezítő körülménnyel kell megküzdenünk a siker
érdekében nap, mint nap, amik, ha nem szeretnénk ezt a műfajt, hamar kedvünket
szegnénk.
Viszont,
akit egyszer megajándékoz kincseivel a vén folyó, azt magához láncolja egy
életre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése