2015. szeptember 6., vasárnap

Zuhanó vízhőfok...





Mondhatni, napi rutinnak számít, minden egyes Dunai peca megkezdése előtt a vízügyi honlapok, a különböző meteorológiai állomások grafikonjainak böngészése. Időjárás, frontok, vízállás, légnyomás és még ki tudja miféle hókusz-pókusz alapján készülünk fel, az elöttünk álló horgászatra. Azonban van egy adat, amivel talán a legkevesebbet foglalkozunk az év során, ez pedig nem más, mint az éppen aktuális vízhőfok. Pedig igen is vannak olyan időszakok, amikor talán az egyik legmeghatározóbb tényező, a megfigyelt adatok közül...





A kezdet és a vég...

Az esztendő nagy részében persze nincs is rá szükség, hogy különösebben odafigyeljünk erre, hiszen kis túlzással, mindegy, hogy éppen 20 vagy 22 fokos a folyó hőfoka. A halak ott vannak és megfoghatóak. Azonban van két jeles dátuma minden évnek, ami gyakorlatilag maga a kezdet és a vég. Ekkor nagyon is meghatározzák a horgászatunk milyenségét, az éppen aktuális értékek.
A Dunán, a partról való eredményes horgászat békés halra leginkább akkor lehetséges, ha annak optimális hőfoka biztosítja számunkra, hogy a halak nem a belső, húzósabb, mélyebb vízrétegekkel rendelkező, elérhetetlen szakaszokat részesítsék előnyben, hanem az általunk meghorgászni kívánt part közeli zónákat. Ez a hőmérsékleti küszöb nagyjából tavasszal és ősszel is egyaránt, 6 Celsius fok környékére tehető. Tavasszal, március első heteiben számíthatunk ennek az értéknek az elérésére, és ahogyan az idő előrehaladtával a nap ereje lassan melegíteni kezdi a sekélyebb részeket, úgy egyre gyakrabban és nagyobb számban keresik fel a márnák és a keszegfélék a gyorsan melegedő részeket. Ilyenkor kezdődik számunkra az igazi horgász szezon és tart egész addig, míg késő ősszel, dátum szerint megközelítőleg november közepe, vége tájékán ismételten beesik 6 fok alá. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ősszel, ezt az időszakot megelőzően még jó eséllyel, a téli vermelő helyek ismerete nélkül is kapásokat tudunk kierőszakolni, a rohamosan hűlő vízből. Ezek az elmúlt év tapasztalatai. Persze, a nagy átlagtól eltérően jó vagy rossz időjárási viszonyok esetén, akár hetekkel eltolódhat pozitív és negatív irányba is a kritikus hőmérséklet elérésének időpontja. Amíg a tavaszi felmelegedés legtöbbször lassú és fokozatos, addig a tél közeledtével a lehűlés rendkívül gyors és könyörtelen.
Mindezek ékes bizonyítékául szolgál, a 2014-es esztendőben bekövetkező November végi drasztikus vízhőfok csökkenés is amely, alig egy hét leforgása alatt, a mennyországból a pokolba taszította a márnák megszállottjait.



Az utolsó 3 peca...

Szerencsére ebben az évben is szép hosszú idényünk volt. Változékony, nem ritkán viharos, de azért sokáig kitartott a jó idő, ami biztosította számunkra, hogy akár nap, mint nap jó eséllyel, szép fogásokban reménykedve látogassunk el az „öreglányhoz”.
Bőven November közepén tapostuk már az idő kerekét, mikor úgy hozta a sors, hogy Rezső cimborámmal, egy héten belűl 2-2 nap megszakítással, de 3 alkalommal is az öreg folyó kövezésein hódolhattunk kedvenc szenvedélyünknek. Ez a három nap hűen tükrözi, hogy miként is változnak, csupán a hideg beálltával a fogási esélyeink. Minden alkalom megérne egy külön-külön mesét de, hogy érzékeltessem azt, hogy mennyit változik csupán néhány fok csökkénessel a halak kapó kedve, szokásai, az talán így összefoglalás szintjén is jól szemléltethető lesz.




Első nap, a vízhőfok még 10 fok felett...

Minden ideálisnak volt mondható. A vízhőfok illetve az időjárás is az évszaknak megfelelően alakult valamint a vízállás is kedvező. Se nem túl magas, se nem túl alacsony és ami a legfontosabb, hogy éppen stagnált.
Korán érkeztünk a folyóhoz. A nap még alig mutatkozott a horizonton, mikor a spicceinket már feszítette a Duna rohanó víze. Ipari mennyiségű előre bekevert aromásított, agyaggal kellőképpen nehezített etetőanyaggal és fejenként legalább 1,5 liter élő csontkukaccal és vágott gilisztával készültünk a mai napra. Minden jel arra mutatott, hogy egy igazán remek, élményekben gazdag nap áll előttünk. A kedélyeinket azonban hamar lehűtötte, a fényváltást követő, majd két órányi eseménytelenség. A lendületünk azonban nem tört meg. Rendületlenül szórtuk a nehéz, finomságokkal tömött kosarainkat, mindig ugyanarra a távra. Ebben az időszakban természetesen jóval több idő kell, hogy a hal ráálljon az etetési sávra, így hát türelmesen vártunk. Munkánk gyümölcse beérni látszott, mikor a spicc lecsavarással bejelentkezett, az aznapi első harcos.







Mivel a csapatokban mozgó halak ilyenkor nagy számban vannak jelen előttünk, a lehető leggyorsabban vissza kell juttatnunk szerelékeinket és persze ami még nagyon fontos, hogy továbbra sem szabad spórolni a bejuttatott etetőanyag mennyiséggel. A jelenleg mohón lakmározó raj, ha terített az asztal, akkor sokáig magunk előtt tartható. Mondanom sem kell, a két bottal történő horgászat ilyenkor szinte teljesen felesleges és majdhogynem lehetetlen is. Ugyanis kapás, kapást ér. Erejük és gyorsaságuk pedig joggal ad okot a félelemre, hogy míg az egyik bottal fárasztunk, a másikat lerántva az állványról, a Duna mélyre cincálják azt vagy meglépnek az előkével. A nap folyamán minden a forgatókönyvnek megfelelően zajlott, szinte nem volt üresjárat. Szerencsére a keszeg népség apraja már elhúzódott, így vagy márnák vagy pedig csodás méretű, vésett ajkú paducok rázták a spiccet.



A show egészen addig tartott, míg a megfáradt, gyengélkedő nap el nem kezdett alábukni. Innentől mintha elvágták volna a dolgot, a legkisebb pöccintés nélkül sötétedett ránk az este. Panaszra azért nem lehetett okunk, hiszen annyira tökéletes pecát zártunk, hogy a csalogatóanyag, csali vagy éppen a szerelék legapróbb változtatása nélkül is, kis túlzással, de számolatlanul húztuk a halat.



Második etap, akadozó gépezet...

A főként éjszakai erőteljes fagyoknak köszönhetően, két nappal később csupán annyi volt a változás, ami a körülményeket illeti, hogy több mint 2 fokkal lett hidegebb a folyó. Mivel minden más körülmény szinte azonos, a két nappal ezelőttihez képest, gondolhatnánk azt, hogy ismét rendkívüli nap vár ránk.
Azonban...



A reggelünk nem kezdődött másként mint legutóbb. A pirkadat első óráiban, kapás nélkül telt az idő. Majd jelentkezett az első delikvens, ezután rövid időn belül még egy és még egy. Jött a meglepetés, hisz közel egy órás szünet következett. A nagy csendet ismét néhány gyors kapás törte meg, pár padró és bajszos személyében, aztán ismét mozdulatlanok maradtak a spiccek. Hiába szórtuk, a fehérjével dúsított csalogatóanyagot még nagyobb intenzitással, akkor sem tudtuk magunk előtt tartani a beúszó csordát. Rá kellett jönnünk, hogy a hal raj méretétől függően, maximum 15-20 percünk van egy-egy kapásokkal teli periódusban. Ilyenkor lép életbe az az opció, hogy kapást követően, a lehető leggyorsabban merítőbe tereljük a halat majd ezután azonnal juttassuk vissza a szerkót a etetett sávba. Ennek a kapkodásnak persze az a gyakori következménye, hogy túl erőltetjük a fárasztást, ami gyakran halvesztéssel párosul.



Tipp:
Ezekben a rövidke, intenzív időszakokban sokat javíthatunk esélyeinken, egy nagyon egyszerű megoldással. Egy kevéske, már bekevert etetőanyagot elkülönítünk és teszünk még pluszba bele, egy jó adag agyagot. Az sem baj, ha kicsit túl nedvesítjük a keveréket jelen esetben. Ugyanis, ez a kissé ragadós massza, egyfajta dugóként fog funkcionálni. A nagy szögletes kosár egyik végébe tömünk egy keveset majd a fennmaradó rész ¾-ig feltöltjük csontival és a legvégén ismét ledugózzuk az etetővel. Vízbe érkezést követően és amíg a kosár beáll a helyére, garantáltan bent tartja az élő anyagot. Rövid időn belül, a víz ereje megteszi hatását és csonti felhőként áramlik ki a kosár tartalma. Ilyenkor, ha van hal a horog környékén, akkor az nem tud ellenállni a kísértésnek. A kapás szinte azonnali, erejét tekintve pedig mindent elsöprő. Érdemes akár kézben tartott bottal is kipróbálni.








Szépen csordogált a nap, ebben a ritmusban fogtunk is jó néhány halat, ám az előző peca katarzis élményét meg sem közelítette a nap. Azért panaszra most sem volt okunk. Mindamellett, lényegesen többet kellett tennünk egy-egy marci megfogásáért.



Harmadszor ugyanott...

Ismét két nappal később jártunk az időben és persze mi megint a vén Dunát ostromoltuk. Az éjszakai fagyok tovább éreztetik hatásukat. Még éppenhogy 6-7 fok között mozogott a vízhőfok, ilyenkor már nem érdemes nagy reményt fűzni a nap kimagasló eredményességéhez. A korábbi reggelektől eltérően, most az első dobás máris halat adott, ami némi reménysugárral kecsegtetett, az előttünk álló időre nézve.





A későbbiekben azonban semmi sem ment ilyen egyszerűen. Gyakorlatilag minden egyes kapást úgy kellett kicsikarni. Azok közt periódikusság vagy folytonosság pedig még csak véletlenül sem volt felfedezhető. Minden megfogott halunkat jó ideig csak a mozdulatlan spiccek bámulása követte. Kísérletezéssel múlattuk az időt. Variáltunk az eteőanyag színével, ízével. Előkerültek a rövidebb, vékonyabb előkék valamint a kisebb horgok, a láda mélyéről. Eddig a parttól alig 15-18 méterre horgásztunk, most nagyobb távolságra is bevetettük horgainkat. Elérkezettnek láttuk a dolgot, hogy hadra fogjuk második számú pálcáinkat is, de mind hiába. Egy adott szakaszon legalább 3-szor vándoroltunk feljebb vagy lejjebb, de a fáradozásainkkal is elég szegényes eredményt értünk el, az előző alkalmakhoz képest. Csupán csak töredékét fogtuk a korábbiaknak. Sajnos fájó szívvel, de ki kellett mondanunk, hacsak nem történik nagy változás az időjárás alakulásában, akkor bizony le kell zárnunk ezt a márna szezont is.
Csak abban bízhatunk, hogy hamar jő a tavasz és a nap melegétől ismét felfelé kúszik majd a hőmérő higanyszála...