Tavaszi forgatókönyv...

 

Akik a márciusi horgászós napjaikat a délegyházi feketesügérek kergetésének szentelték, koránt sem voltak mindig örömteli percei. Nehezen adták magukat a nagyszájúak, minek okán végül a nap folyamán kínkeservesen összekukázott 1-1 darab halnak is lehetett teljes joggal örülni.

Mivel harmadik fekás pecámra készültem, rövidke pergető pályafutásom során nincs igazán nagy tapasztalatom a megfogásukban. Az viszont köztudott, hogy többféle módszerrel próbálják becsapni őket a pergetők. A víz hőmérsékletének emelkedésével egyenes arányosan növekszik célhalaink aktivitása, kapó kedve.

A táplálék megszerzése egészen a víz legfelső rétegéig csalogatja őket a nyári legmelegebb hónapokban. Na, de mi van addig?!

Lassan melegszik a tavak hőfoka, így első két alkalommal csak fenéken, és csak rákimitációkat pöcögtetve kergettem a halakat. Nem mondom, hogy ez rossz peca vagy eredménytelen, de akit egyszer megcsapott a felszíni csalik levételével járó katarzisélmény, annak a hosszú hideg hónapokban a lassan cincálós gumis horgászatok ilyenkorra már kezdenek az agyára menni… :-)

Ez amolyan „buzera peca” :-)

Szóval a víz még hideg volt, ezért lényegében időpocsékolás lett volna az első két alkalommal wobblert húzgálni a passzívnak mondható halaknak. De a remény első sugarai kezdtek megcsillanni… :-)

A tavasz ereje megmutatkozni látszik, varázsütésre elkezdett színesedni a táj. A nappali 20-22 fokok hatása érezhető volt. A szélvizekben elkezdtek aktivizálódni a táplálékhalak. Értelemszerűen a ragadozók sem maradnak távol az ilyen csoportosulástól… :-)

Ezen a gondolatmeneten elindulva kezdtem tervezgetni a harmadik pisztrángsügéres horgászatomat. A sok-sok kilométeres barangolás egyetlen előnye, ha az ember nyitott szemmel jár, megjegyzi melyik résznek milyenek az adottságai.

Így került a látóterembe a tórendszer egy része, ami ugyan eddig soha nem adott egyetlen fogást sem, de még csak egy kósza ütésem sem volt itt soha. :-) 

Most mégis egy csapásra érdekes lett!

A terület jellemzője, hogy egy csendes, nyugodt kis öböl. Általában szélvédett, nádassal, fákkal jól körülölelt, lapos, nagyon lassan mélyülő rész ez itt. Kezdetben fekákat is kizárólag itt láttunk napozni.

Ezekre alapozva az indulást megelőző este összeállt a fejemben egy úgynevezett forgatókönyv. Ha valahol, akkor talán itt lesz az a hely, ahol életem első wobbleres feketesügéreit horogra csalhatom.

A téli szerzemények közül ki is választottam egy keszegfélére hajazó darabot, ami leginkább hasonlított a környéken korábban látott táplálékhalak méretére és formájára. 

Nem a teljes napot terveztem végigwobblerezni, inkább csak a délutáni órákban bíztam, hogy lehet ott keresnivalóm az említett módszerrel. Így hát, rendhagyó módon a reggeli gumipáncélosok recegtetésével indult az ominózus nap. Szerencsém volt, mert a délelőtt folyamán sikerült 5 jó kapást kicsikarni, amiből négyet halra is tudtam váltani. Az ötödik, mondhatni rontott kapás is hallal kecsegtetett, ugyanis kivártam türelmesen a bevágással, ahogy kell, de sajnos a negyedik ütés után is sikerült akadás nélkül kitépnem a csalit abból a „városkapu” méretű szájból.

Nem is ragoznám tovább a dolgot, maximálisan elégedett voltam a délelőtt történéseivel. :-)

Ahogy haladtam a délutánba, utam lassan keresztezte a korábban megálmodott célterületet. Alig vártam, hogy odaérjek és tanúbizonyságot szerezhessek arról, hogy jó gondolatmenetet raktam-e össze magamban.

Persze benne van a bukás is, de a délelőtt eredményessége miatt már úgy érzem, nem törne meg egy esetleges kudarc sem. Már szerencsére nem volt a vállamon a görcsös „mindenáron fognom kellene valamit” érzés.

Az első rozoga stégnek nevezett tákolmányra lépve az a látvány fogadott, amit reméltem.

Előttem milliónyi apróhal sürgött-forgott, és mivel gyakorta rebbentek szét a közibük csapó, vészjósló árnyak mozgásától, így hamar egyértelművé vált, hogy a körülmények optimálisak. Itt vannak a ragadozók és a kellő aktivitással táplálkoznak is.

Eljött az idő…

Próbadobás az ismeretlen „haltesttel”, majd a következő már az oldalsó, lassan rügyező nád tövében landol. Mivel nem tudom, mi a megfelelő tempó, úgy döntök, lassú tekerés mellett próbálom kívánatossá tenni a felkínált csalit. Az utolsó nádcsücsök árnyékos takarásából egyszer csak felvillan a hologramos csali teste, és lám-lám, nem is jön egyedül. El sem akartam hinni a dolgot, örömömben még talán valami hangot is kiadtam, de korai volt. Feltűnő lehetett a ruházatom, mert mint egy szobor álltam ott meredten az izgalomtól lefagyva, a hal mégis látványosan megriadt és rohamléptekben iszkolt el vissza a védelmet nyújtó növényzet mögé.

Szomorú azonban nem vagyok, az adrenalintól megrészegülve lendítek újra és újra.

Úgy döntök, kicsit fokozom a tempót, nem a balinos izomból tépős fokozatra, de azért nem finomkodok. Valahol félúton járhat a csobbanás és köztem a szépen vibráló crank, mikor valami oldalról, ellentmondást nem tűrő módon csap le a műcsalimra… Veszett jó érzés volt!

Nem volt víz tetején viháncolós fárasztás, ami még megkoronázhatta volna az eseménysort, de nekem így is több volt, mint tökéletes.

Legyezőszerűen dobálok, alaposan megvallatom a részt…

Az egyetlen hátulütője ennek a saroknak, hogy bizony hamar szét lehet ütni a vizet.

Szedem a motyót és néhány beállóval arrébb lopakodok, hátha a benyúló növénysáv másik oldala tartogat nekem valamit. Több halat is látok cirkálni, de becsapós ez, mert a balinoknál már megszoktam, hogy ha ilyen mozgású Őn elé vetem a wobit, akkor jó eséllyel felkelti az érdeklődését. A fekuszoknál ez egyelőre kicsit másként működik.  Mindenesetre a csobbanást követően egy ilyen látott hal útját próbálom keresztezni, hátha ingert kap, ezért őrült tempóban csévélem a nanot, hogy utolérjem.

Kellett volna még legalább 1,5 méter, hogy a szája elé érjen, mikor nem a célhal, hanem egy másik bass, keményen oda b@sz oldalról. Úgy éreztem, azonnal kettőt ugrott lefelé a mélységi szint a fekahorgászat ingoványos mocsarában… :-) :-) :-)

Kicsit nehéz magamhoz édesgetni a halat, mert egy több méter hosszú visszavágott öreg nád húzódik előttem, ami néhány centit a felszín fölé emelkedik. Végül kicsit komikusan, de megoldódik a dolog, fotózhatom az újabb pergetett sügérfélét. 

 

Újabb reményekkel lépdelek a következő emelvényekre, de ez a rész kicsit már mélyebb, nem olyan amire azt mondanám, hogy ideális. Nem is erőltetem a dolgot, visszasomfordálok az első sikerek helyszínére.

Látszólag rendeződtek a viszonyok, újabb csapat keszegek és körülöttük tobzódó ragadozók mutatják magukat.

Eseménytelen időszak következik, dobálok, keresgélek, húzom lassan, húzom gyorsan, egy-egy raj közepén megállítom, de semmi nem készteti kapásra őket.

Szemezek egy nádcsücsökkel, de picit feltámad a szél, és akárhogy igyekszem, nem sikerül az Istenért sem elérni a kívánt távolságot. A faszerkezet legszélén egyensúlyozva, valahogy csak sikerül olyan erőt belevinni a dobásba, hogy tökéletes helyre essen. Úgy döntök, gyorsan, időnként bele-belerángatva szedem vissza a zsinórt. A hatás nem marad el…

Egyszer csak elnehezedik a felszerelés. Egy pillanatra azt hittem elakadtam, de mikor belemozdítok, azonnal cikázni kezd és ez, mint tudjuk az akadókra kicsit sem jellemző. :-)

Nem is lehetne ennél szebb tavaszi napom…

A következő ismételten egy kikövetés formájában terheli az idegeimet…

Pont előttem van egy leszakadt ág, amin folyton át kell emelni az utolsó métereken a csábító yo-zurit.

Így tettem most is, de gyakorlatilag éppen a hal orra elől emeltem ki azt. Szerintem a sügér sem értette, hogy most mi van, talán még meg is sértődött a történtek láttán. :-)

Újabb holtszezon jön… kicsit be is felhősödik az égbolt, és a kis halak is elhúzták a csíkot, rohamosan romlanak az esélyeim.

Mivel a nap végét ismét gumizással szeretném tölteni, az indulás gondolata motoszkál a fejemben.

Utolsó dobásra készülök, ami szokásos módon legalább 10 lett. Ebben egyetlen jó ütést kapok, amibe talán kicsit bele is bambultam, így nem akadt meg sajnos.

Szomorkodni azonban nincsen okom, hiszen tökéletes forgatókönyve volt a napnak, amit úgy rendezett meg az élet, ahogyan megálmodtam magamnak.

Csupa pozitív élménnyel és érzéssel elballagok a virágillatú, délegyházi naplementébe.

Szevasztok :-)