KIVÁRNI, ELÉRNI, VISSZATÉRNI...

KIVÁRNI…

Erősen benne vagyunk a fényváltás időszakában, cimborám jó 10 perce már a süllős csalikkal kutatja a tüskéseket. Én még kitartok!  Formásabb balin után áhítozok, de fejemben már formálódik a milyen csalira is kellene váltani az L minnow-ról. Nahh még egy, nahh egy utolsó dobás, mormolom…

Végül úgy döntök, lemondok a mai „nagy” balinról és beérem a sihederekkel, innentől a süciké a terep. Miközben széthúzom a melltáska cipzárját, még egyszer végigkémlelem a folyó felszínét, hátha megpillantok egy ragadozó Őn-t.

Ugyan dobástávon túl, de 10 másodpercen belül eldurran két combosabb rablás is a város pislákoló fényeiben csillogó Duna felszínén.

Csalicsere sztornó!

Tempósan közelítem meg az esemény helyszínét, sietségem okán csetlek-botlok a kövezésen rendesen. Végül lőtávon belülre érek…

Az első próbálkozás alkalmával jó helyen fog vizet a csali, a kapás azonban elmarad.

Pedig tudom, hogy most is ott cirkál a „dobott víz” szélén.

Másodjára, ha lehet, még pontosabban ejtem a Duna hátára, szépen rávezetem a kiugró kőszórás csúcsára, és amikor túlhalad azon, a másodperc törtrésze alatt bebombázza a csalit.

A szívem a torkomban dobog, mikor megszólal az orsó fékje… Okos hal, jól próbálja a javára fordítani a sodrás erejét, a sorsa végül mégiscsak az, hogy pár fotó készül róla a szárazon. Majd útjára engedem a fővárosi éjszakába… Megérte KIVÁRNI! :-)

ELÉRNI…

Egy kis cserkelés az esti program a Dunán, induláskor még „jászozás” néven futott a projekt, később azonban inkább amolyan mindenes horgászat lett a dologból, mert kb. csak jász nem jött (azért nem voltam boldogtalan J).

Az útvonal egy része keresztülhaladt egy olyan pályán is, ahol előző esztendőben szinte kivétel nélkül fogtam domit… Egyetlen trükkje van/volt a dolognak, hogy el kell érni a túloldalt. Tavaly ilyenkor a rekord kis víz miatt nem okozott nagy kihívást a kívánt célterületre juttatni a bogárimitációt, hiszen a kőszórás legnagyobb hányada szárazon volt. Most azonban, hiábavaló volt minden kósza kísérlet.

Az utolsó, még a vízből épphogy csak kilátszó kövön egyensúlyoztam, így is jó erős két méter híja volt a kívánt táv elérésének… Cserélgettem a csalikat, vártam egy-egy nagyobb széllökést, hátha az majd segít, de ha megfeszültem, se sikerült elérni. Borzalmasan sajnáltam, mert a kis kiugró kőszórás mögötti pangó vízben, minden túlzás nélkül, mindig lakik fejes. Kár ezért a ziccerért…

Mindegy, ezt el kell engedni és haladni kell tovább…

Került a dobozba néhány a jászoknak szánt, eddig még sohasem dobott kis csali. Volt köztük egy, amit még sohasem tettem kapocsba. Annyira kicsi méret, hogy szinte meg voltam győződve róla, hogy „dobhatatlan” kategória. Hát nem! J

Ez az apró „gyilkos” úgy szállt, mintha csúzliból lőtték volna ki. Persze, mire megvilágosodtam, már jócskán továbbhaladtam… Na, sebaj! Irány vissza, hát majd ezzel leszedem…

Néhány perc caplatást követően ismét az utolsó kiálló kövön egyensúlyozok szinte lábujjhegyen állva. Megsuhintom a botot és a piros kis Yo-Zuri szörnyetegem a túlpart köveinek tövében loccsan! Elégedettség formál kaján vigyort az arcomra… Pedig még csak részsikerem van.

Hamar felveszem a kontaktot, mielőtt a sziklák réseibe süllyedne a csalim és azok marasztalni próbálnák. Talán a harmadik teljes körét futja a hajtókar, mikor végre lecsap, akiért küzdöttem. Nem túl nagy, de azért pofás darabot édesgetek át magamhoz. Megérte újrapróbálni, és szerencsére sikerült végre ELÉRNI. :-)

VISSZATÉRNI…

Tomi barátommal lépdelünk a budapesti éjszakában, nahhh nem a sétálóutcák forgatagában, hanem a rakpart nyaktörő kövezésein… Túlvagyunk már néhány halon, de itt valahogy nehezen nyugszik meg a víz. Több idő kell, hogy az „éjszaka hercegei” a partközeli zónákba merészkedjenek.

Azért nem adjuk fel. Türelmesen és kitartóan vallatjuk a rézsű alját. Kopognak a wobblerek a hatalmas sziklák oldalán, nehéz terepen, csali marasztaló területen kutakodunk…

Kevés a kishal a szélében, ezért kicsit elbizonytalanodunk, hogy kerül-e ma fogas a terítékre.

A semmiből végre tanúi vagyunk egy formás süllőloccsanásnak, ami újabb reményt ad, hátha…

A végletekig kimaxoljuk a helyet, szinte minden egyes négyzetcentiméteren elvezetjük a csalikat, de aktívan táplálkozó sárkányba nem futunk bele. Továbbállunk, hiszen van még néhány ígéretes spot a mai útvonalon. Végül ezeken sem járunk sikerrel… A hazaindulás gondolata formálódik a fejünkben, de előtte megbeszéljük, hogy azt a területet, ahol a süllőrablást láttuk, megvallatjuk még egyszer…

És milyen jól tettük…

Célirányosan közelítettünk és dobástávon belül közrefogtuk az ominózus területet. Az első dobás, amit elindítok, szintén az elvágó víz mezsgyéjén csobban… Elvezetem rajta, majd egy csuklómozdulattal a felette lévő kis „medence” csendesebb vizébe terelem a minnow-ot. Szépen lelassítom, majd apró pöccintésekkel próbálom „eladni” egy esetlegesen ott megbúvó ragadozónak.

Elég jól sikerült „megmarketingelni” azt a mozgást, mert úgy fest „vevőt” találtam a 9 cm-es Yo-Zuri Crystal minnowra… Két döccenés után kihagy a test, majd egy jó ütés után elnehezedik, ahogy kell… Boldogság van…

Végül a kitartás és a VISSZATÉRÉS kombinációja gyümölcsözőnek bizonyult!