A Tisza-tó talán az
egyetlen olyan, részben ember alkotta dolog kis hazánkban, ami a legcsekélyebb
túlzás nélkül is lélegzetelállító. Nem csak a horgászatot szerető ember szíve
dobban meg, ha meglát egy képet az itt fellelhető csoda világból. Madarászok,
vízi sportokat kedvelők, vagy csak egyszerűen pihenni vágyó emberek is
megtalálják maguknak azt a tevékenységet, ami kiszakítja őket a hétköznapok
mókuskerekéből. Mindenképpen feltölt és pihentet, utazzunk bármiért is erre a
nagyszerű vidékre.
Családi nyaralás
okán már a hideg hónapokban tudtam, hogy egy egész hetet fogok eltölteni ebben
a horgászparadicsomban. Na, nem non-stop pecáról van itt szó, de az előzetes tervek
alapján néhány komplett napot, egy-egy hajnalt és késő éjszakát biztos a halak
kergetésével foglalatoskodva töltök majd. Idén tavasszal én, a megrögzött
feederes, békés halas horgász egy ördögi sugallatnak hála belekóstoltam a
ragadozóhalak üldözésébe. Időszakos jelenségnek gondoltam ezt a fajta
viselkedést, de mára már kezd a részemmé válni, így hát főként erre építkezve
tervezgettem a nyári szabadság halfogásra szánt perceit, óráit. Aztán persze, ahogy lenni szokott közbejött
valami, vagyis inkább valaki. Ugyanis bővült a család egy aranyos vizsla kölyök
személyében. Alapjaiban formálta át a mindennapjainkat a kis jövevény. Nem
egyszerű házőrzőt szerettünk volna a kis aranybarna komából, hanem okos,
értelmes kutyát, akire ha elég időt szentelünk most, akkor az elkövetkezendő 15
évben egy igazán jól nevelt, szófogadó, hű társat kapunk cserébe.
A szállás, amit
foglaltunk ugyan kutyabarát, de a mi ebünk, mivel nem szobakutya, kicsit sem
szobatiszta, és kis túlzással a rágás az élete…
Magára hagyni így a szálláson nem szívesen teszi az ember, pár hónaposan
pedig egyrészt neveletlensége okán, másrészt mert még picike ahhoz, hogy egész
nap programról, programra cibáljuk magunkkal, kvázi kivitelezhetetlen lenne.
Így fájó szívvel
ugyan, de le kellett mondanunk a füredi egy hetes nyaralást.
Maradtak arra a
hétre, a reggel elmegyünk, este hazajövünk programok.
Végül az élet úgy
hozta, hogy lett a kutyának felvigyázója 2 napra, így ottalvós program is szóba
jöhetett. Aggtelek, Jósvafő, majd másnap Nyíregyháza, elsősorban az állatkert
meglátogatása volt a fő csapásvonal. Aztán indulás előtt ötletként bedobtam,
hazafelé, ha van délután még időnk és energiánk, akkor egy nagyon rövidke
kitérővel megejthetnénk egy villámlátogatást a tározó egyik szabadstrandján. Az
ötlet elsőre átment… Úgy voltam vele, ha
már ott leszünk, a pergető motyót csak magamhoz veszem. Fene tudja, még talán
lesz alkalmam dobálni néhányat.
Robogunk az
autópályán Észak-magyarországi úti célunk felé, amikor elhaladunk egy a
Tisza-tavat és az Ökocentrumot hirdető tábla mellett. Aztán….
Rám nézett az
asszony, és így szólt azzal a bölcs kis szájával… Nem megyünk inkább a Tisza-tóra???
Két lehetőség van
ilyenkor…
1, Vagy nagyon
szereti a Tisza-tavat a maga összes szúnyogjával, és ezért kérdezte.
2, Vagy, mert engem
szeret nagyon, és mert látta, hogy könny szökik a szemembe a tábla láttán,
ezért merült fel benne a gondolat. Bármi is ihlette meg, imádom érte.
A modern
technikának köszönhetően már foglaltuk is a szállást Poroszlón.
Innentől más sem járt
az eszembe, csak hogy mikor kellene, hol kellene, mivel kellene a balinok
nyomába eredni?!
Persze nem eszik
olyan forrón a kását…
Aznap még
strandolás, a szokásos ítéletnapi vihart követően egy szuper pinpongozás, majd
vacsi a kedvenc éttermünkben.
A hajnali
horgászaton elgondolkoztam egy kósza pillanatig, de végül egy másnap délelőtti
kenuzással egybekötött pergetésre tettem le voksom.
Végül is majdnem
elverték a déli harangot, mire bekászálódtunk a kenuba és a megbeszéltek
alapján célba vettük Örvényes határában lévő szuper kis „büfét”, ahol nem
mellesleg Illy kávét mérnek.
Kicsit
előreszaladtam az időben, ugyanis van itt még miről beszélni.
Modern világban
élünk, és azt gondolná az ember, hogy a technikai fejlesztéseket azért találják
ki, hogy megkönnyítsék, ne adj isten, gyorsítsák az ember életét. Néhány héttel
ezelőtt, fene se tudja milyen indíttatásból, de bejegyeztettem magam online
horgászjegy vásárlásra. S mivel regisztráltam, most van is alkalmam használni a
dolgot. Beléptem a rendszerbe, pár kattintást követően már a fizetési felületre
navigált az oldal. Gyerekjáték…
Végül a tranzakció
megszakad, nem engedte a rendszer, hogy a kártyámmal fizessek… de nem is ez a
fő probléma, hanem leginkább az, ha sikerült is volna jegyre szert tenni, akkor
sem használhatnám.
Mint, ahogyan ez a
szöveges üzenetből kiderült. Ugyanis nincs a kocsi hátuljában nyomtató, amivel
kinyomtatnám, anélkül pedig nem érvényes az engedély. Innentől bukik az egész
történet, hisz ha vasárnap este eszedbe jut, hogy kimész egyet lógatni, nem
teheted meg, mert, ahogy nyitva tartó horgászboltot, úgy olyan helyet sem
találsz, ahol papíralapúra varázsolhatnád az online jegyet. Kérdés, vajon a mai
világban, ahol okostelefonnal mindenféle jegyet be lehet mutatni, vajon pont
ezt miért nem??? Nem tudom, valóban
büntetne egy halőr, ha csupán elektronikus úton mutatnám meg a vásárolt
engedélyt, vagy sem, de inkább nem kockáztattam. Irány a közeli horgászbolt és
kezdhetek rimánkodni, hogy nyitva legyen, és tartson is engedélyt… szerencsére sikerrel
jártam, de ez így akkor sem működőképes rendszer…
Na, mindegy ott már
kidühöngtem magam, vissza a pecához…
3 személyes kenuba
rendezgetjük a cuccainkat, majd elsiklunk a fürdőző tömeg mellett, irány a
rengeteg. Mint említettem a Nap már pokoli magasan jár, és a felhőmentes égnek
köszönhetően szinte okádja a meleget. Úgy terveztem, evezünk, dobálok, evezünk,
dobálok…
Ez azonban a
perzselő hőségnek köszönhetően nem ilyen egyszerű. Pár jobbnak vélt tavirózsa
sziget mellett elidőzünk, de képtelenség sokáig egy helyben maradni. Inkább
belógó fák enyhülést adó árnyékába behúzódva próbálom tiszta, növénymentes
részekre ejtegetni a dogokat.
Még nem mondtam,
kizárólag felszíni csalikkal terveztem becserkészni a tiszai ballereket.
Menet közben elég
sok rablást láttam, de valahogy mindig tőlem messzebb, dobástávon túl, vagy
bent a dzsindzsába.
Egy nagy egybefüggő
hínáros rész mellett siklatjuk a kenut, ígéretesnek néz ki ez a rész, már
messziről is több helyen láttam rebbenő kishalat.
Felkapom a botot,
és párhuzamosan a zöld fallal elhajítom a top watert.
Elindítom magam
felé, és bár szépen táncol a csali, érdeklődő sajna nincsen rá.
Újra dobok, szinte
ugyanoda pottyan, mint az előző… métereken keresztül terelem és mikor már a
csónak közelébe ér, rádurrant egy Őn. Sajnos nem akad meg, de legalább az első
akció megvolt.
Elhaladunk pár
csónakból, és már-már luxus tengerjárókból dobáló spori mellett…
Nem felszíni
csalival próbálkozik egyik sem, de hogy balint szeretnének fogni az biztos,
mert tépik a csalit a víz alatt, mint az ökör.
A következő pulzust
emelő jelenet egy tiszta, nyílt vízi részen ér. Jobbacska halnak tűnő
ráfordulást kapok viszonzásul az érdekesen vezetett fahalamnak, de a horog
végül itt sem talál húst a porcos szájszélben. Nagyon szenvedős a dolog, az
izzadság sós leve csordogál a szemembe, és még napszemüvegen keresztül is vakít
a vízen megcsillanó napfény. Pokoli hőség van!
Szerteszét ágazik
az előttünk lévő szakasz, több egymás mellett húzódó csatorna fut párhuzamosan.
A legárnyékosabb,
és a parthoz közelebbibe csorgunk be.
Több, nagyobb,
motoros csónak érkezik szemből egymás után. Jobbnak látjuk, ha a belógó bokrok
tövéhez simulva megvárjuk míg továbbhaladnak. Ez alatt az idő alatt több
balinrablás töri meg az amúgy is veszettül hullámzó felszínt.
Végül, megint az
„OKOS” asszonynak köszönhetően adtunk egy esélyt a szakasznak.
Dobálgatok magam
elé, ő pedig finom mozdulatokkal próbálja irányba tartani a vízi
alkalmatosságunkat. Ekkor egy szép rablás hangja hallatszik mögöttem, alig 10
méterre.
Félig kifordulva,
már-már lehetetlen szögből visszapöccintem pont a burvány közepébe. Elindítom,
és szinte azonnal lecsavarja a műcsalit a felszínről. Frenetikus érzés…
Nem egy bitang
jószág, így sokat nem kell vele bíbelődni. Elsőre, könnyedén, határozottan
tarkón ragadom, és átemelem a csónaktest műanyag oldalán. Megvan életem első
kenus Tisza-tavi balinja. Szokásos
gyermeteg öröm formálódik az arcomon…
Rövid időn belül
több rablássorozat durran el a látómezőnkben, és mivel partról is megdobálható
a csatorna minden szeglete, úgy döntünk, elidőzünk kicsit itt, és közben partra
szállunk.
Valahogy, miközben
a fogóval próbáltam kiszabadítani az előző halból a horgot, sikerült
megroppantanom az egyik ágát. Kedvenc csali, és mivel fogósnak is bizonyult,
muszáj újra hadrendbe állítani. Egy nem éppen kedvenc popper alsó horga pont
illik is rá. Pepecselek, bíbelődők az átrakással, de közben eszeveszettül verik
a vizet a balinok. Végül „segédemre”
hárul a feladat, hogy cserélje a sérült elemet… Addig másikat akasztok a kapocsba…
Ahogy
felegyenesedek, látom hogy a fák közötti, nagyobb, napos részen a felszínen
cirkál egy jobb balin… Nem vagyok rest elédobni, hátha megvadul tőle…
A terv bejött. Pont
az orra elé pottyant a csali, ő pedig gondolkodás nélkül megpróbálta magának
követelni a vasat… Újabb katarzis élmény… Akárhányszor ismétlődik meg velem
ez a mozzanatsor a dobás pillanatában, mégis mindig kételkedek, hogy ez
bejöhet, pedig nagyon is működik a dolog. Sokadszorra is olyan érzésre, mint az
első… Fenomenális! Ha eddig nem ért
volna a szám a fülemig, akkor most garantáltan körbe ér a fejemen a mosolyom…
Fotózás, videós
visszaengedés, minden van itt, mint a búcsúban…
Abban a néhány
pillanatban, amíg pár képet kattintunk, két kenuzó család is méltatja a fogást…
Az elsőből dicsérő
szavak hangzanak el, és a családfő határozottan állítja, hogy egy csodaszép
ponttyal a kezemben pózolok. A kis kolónia minden tagja pedig ámulattal issza
apa szavait…
A következő
megjegyzés, amit egy másik apa tesz a fiának, már sokkal jobban kedvemre való,
hiszen az aggódó kölyök kérdéseire megnyugtatás gyanánt többször elhangzik „a
bácsi sporthorgász, és minden bizonnyal vissza fogja engedni a halat”. Végül
apunak igaza lett, és a srác láthatta, ahogyan visszakerül az ezüstös
pikkelyes. Talán jó példával szolgál ez is, ha egyszer horgászatra adja a fejét
az ifjú…
Közben, annyira
megtetszik az asszonynak is a dolog, hogy úgy dönt, szeretné kipróbálni, hogyan
kell bedobni, miként kell a „kutyát” sétáltatni.
Nyelek egy nagyot…
Zabál a balin, ő meg pont most akar próbálkozni… Sebaj...
Végül is, ha jobban
belegondolok, megérdemli, hogy egy kicsit ő is élvezze a dolgot, ha már egyszer
itt szenved a hülye hóbortom miatt. Kedves, és készséges vagyok. Az orsó
hajtókarját is átszerelem neki, majd türelmesen magyarázok, mit hogyan kell.
A dobások egész jól
mennek neki, a csali vezetés kicsit még sete-suta...
Újabb balin
járőrözik a felszínen, buzdítom, hogy dobjon rá…
Ha hiszitek, ha
nem, az irányzék jó, és a távolság is tökéletesre sikeredett…
Sajnos a hal a
csobbanást követően elfordult tőle, azonban az ellenkező irányból jött egy
másik, aki azonnal rávetette magát a csalira… pech, sajna nem ragadt meg
szájszélbe a szúrósabbik vége…
Végül visszaadja a
cájgot, és érdeklődésemre miszerint akar-e horgászvizsgát tenni, határozott,
egyértelmű nemleges válasz érkezik…
Úgy döntünk, egy
frissítő jegeskávéra fellapátoljuk magunkat a korábban említett helyig, majd
még dobálunk kicsit. Úgy gondoltam, ha ott kikötünk, a kenu jó helyen van és
majd kicsit lejjebb, partról még meghúzom a vizet.
Csalódásként
kellett megélnünk, hogy a „kricsmi” előtt olyan magas volt a part, hogy
szárazon vélhetően nem sikerült volna ki, majd beszállni az ingatag
lélekvesztőnkbe. Ott kicsit elegünk lett.
Az oázisnak hitt
hely így végül csak délibáb lett a júliusi forróságban.
Nem akartam tovább
feszíteni a húrt, ezért javasoltam, hogy menjünk vissza a kölcsönzőbe, és
tegyük le az „indián járgányt”, majd strandolás, lángos, miegymás…
Végül pecára 1,
nagyon max 1,5 órát szántunk, de legalább ebben a kevés időben is akadt élmény
bőven ebben az afrikai melegben.
Azóta sokszor
eszembe jutott, hogy ebben a ragadozó paradicsomban mi mennyiségű halat
lehetett volna partra segíteni egy fotó erejéig az eredetileg tervezett 1 hét
alatt.….ááááá hagyjuk is!
De jó hír, augusztusban 2 nap Tiszafüred, 100% peca!!!
Támadunk!!! 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése