2018. július 25., szerda

Csodálatos Tisza-tó




A Tisza-tó talán az egyetlen olyan, részben ember alkotta dolog kis hazánkban, ami a legcsekélyebb túlzás nélkül is lélegzetelállító. Nem csak a horgászatot szerető ember szíve dobban meg, ha meglát egy képet az itt fellelhető csoda világból. Madarászok, vízi sportokat kedvelők, vagy csak egyszerűen pihenni vágyó emberek is megtalálják maguknak azt a tevékenységet, ami kiszakítja őket a hétköznapok mókuskerekéből. Mindenképpen feltölt és pihentet, utazzunk bármiért is erre a nagyszerű vidékre.





Családi nyaralás okán már a hideg hónapokban tudtam, hogy egy egész hetet fogok eltölteni ebben a horgászparadicsomban. Na, nem non-stop pecáról van itt szó, de az előzetes tervek alapján néhány komplett napot, egy-egy hajnalt és késő éjszakát biztos a halak kergetésével foglalatoskodva töltök majd. Idén tavasszal én, a megrögzött feederes, békés halas horgász egy ördögi sugallatnak hála belekóstoltam a ragadozóhalak üldözésébe. Időszakos jelenségnek gondoltam ezt a fajta viselkedést, de mára már kezd a részemmé válni, így hát főként erre építkezve tervezgettem a nyári szabadság halfogásra szánt perceit, óráit.  Aztán persze, ahogy lenni szokott közbejött valami, vagyis inkább valaki. Ugyanis bővült a család egy aranyos vizsla kölyök személyében. Alapjaiban formálta át a mindennapjainkat a kis jövevény. Nem egyszerű házőrzőt szerettünk volna a kis aranybarna komából, hanem okos, értelmes kutyát, akire ha elég időt szentelünk most, akkor az elkövetkezendő 15 évben egy igazán jól nevelt, szófogadó, hű társat kapunk cserébe.
A szállás, amit foglaltunk ugyan kutyabarát, de a mi ebünk, mivel nem szobakutya, kicsit sem szobatiszta, és kis túlzással a rágás az élete…  Magára hagyni így a szálláson nem szívesen teszi az ember, pár hónaposan pedig egyrészt neveletlensége okán, másrészt mert még picike ahhoz, hogy egész nap programról, programra cibáljuk magunkkal, kvázi kivitelezhetetlen lenne.
Így fájó szívvel ugyan, de le kellett mondanunk a füredi egy hetes nyaralást.
Maradtak arra a hétre, a reggel elmegyünk, este hazajövünk programok. 


Végül az élet úgy hozta, hogy lett a kutyának felvigyázója 2 napra, így ottalvós program is szóba jöhetett. Aggtelek, Jósvafő, majd másnap Nyíregyháza, elsősorban az állatkert meglátogatása volt a fő csapásvonal. Aztán indulás előtt ötletként bedobtam, hazafelé, ha van délután még időnk és energiánk, akkor egy nagyon rövidke kitérővel megejthetnénk egy villámlátogatást a tározó egyik szabadstrandján. Az ötlet elsőre átment…  Úgy voltam vele, ha már ott leszünk, a pergető motyót csak magamhoz veszem. Fene tudja, még talán lesz alkalmam dobálni néhányat.
Robogunk az autópályán Észak-magyarországi úti célunk felé, amikor elhaladunk egy a Tisza-tavat és az Ökocentrumot hirdető tábla mellett. Aztán….


Rám nézett az asszony, és így szólt azzal a bölcs kis szájával…  Nem megyünk inkább a Tisza-tóra???
Két lehetőség van ilyenkor…
1, Vagy nagyon szereti a Tisza-tavat a maga összes szúnyogjával, és ezért kérdezte.
2, Vagy, mert engem szeret nagyon, és mert látta, hogy könny szökik a szemembe a tábla láttán, ezért merült fel benne a gondolat. Bármi is ihlette meg, imádom érte.
A modern technikának köszönhetően már foglaltuk is a szállást Poroszlón.
Innentől más sem járt az eszembe, csak hogy mikor kellene, hol kellene, mivel kellene a balinok nyomába eredni?!
Persze nem eszik olyan forrón a kását…
Aznap még strandolás, a szokásos ítéletnapi vihart követően egy szuper pinpongozás, majd vacsi a kedvenc éttermünkben.



A hajnali horgászaton elgondolkoztam egy kósza pillanatig, de végül egy másnap délelőtti kenuzással egybekötött pergetésre tettem le voksom.
Végül is majdnem elverték a déli harangot, mire bekászálódtunk a kenuba és a megbeszéltek alapján célba vettük Örvényes határában lévő szuper kis „büfét”, ahol nem mellesleg Illy kávét mérnek.
Kicsit előreszaladtam az időben, ugyanis van itt még miről beszélni.
Modern világban élünk, és azt gondolná az ember, hogy a technikai fejlesztéseket azért találják ki, hogy megkönnyítsék, ne adj isten, gyorsítsák az ember életét. Néhány héttel ezelőtt, fene se tudja milyen indíttatásból, de bejegyeztettem magam online horgászjegy vásárlásra. S mivel regisztráltam, most van is alkalmam használni a dolgot. Beléptem a rendszerbe, pár kattintást követően már a fizetési felületre navigált az oldal. Gyerekjáték…
Végül a tranzakció megszakad, nem engedte a rendszer, hogy a kártyámmal fizessek… de nem is ez a fő probléma, hanem leginkább az, ha sikerült is volna jegyre szert tenni, akkor sem használhatnám.
Mint, ahogyan ez a szöveges üzenetből kiderült. Ugyanis nincs a kocsi hátuljában nyomtató, amivel kinyomtatnám, anélkül pedig nem érvényes az engedély. Innentől bukik az egész történet, hisz ha vasárnap este eszedbe jut, hogy kimész egyet lógatni, nem teheted meg, mert, ahogy nyitva tartó horgászboltot, úgy olyan helyet sem találsz, ahol papíralapúra varázsolhatnád az online jegyet. Kérdés, vajon a mai világban, ahol okostelefonnal mindenféle jegyet be lehet mutatni, vajon pont ezt miért nem???  Nem tudom, valóban büntetne egy halőr, ha csupán elektronikus úton mutatnám meg a vásárolt engedélyt, vagy sem, de inkább nem kockáztattam. Irány a közeli horgászbolt és kezdhetek rimánkodni, hogy nyitva legyen, és tartson is engedélyt… szerencsére sikerrel jártam, de ez így akkor sem működőképes rendszer…
Na, mindegy ott már kidühöngtem magam, vissza a pecához…


3 személyes kenuba rendezgetjük a cuccainkat, majd elsiklunk a fürdőző tömeg mellett, irány a rengeteg. Mint említettem a Nap már pokoli magasan jár, és a felhőmentes égnek köszönhetően szinte okádja a meleget. Úgy terveztem, evezünk, dobálok, evezünk, dobálok…
Ez azonban a perzselő hőségnek köszönhetően nem ilyen egyszerű. Pár jobbnak vélt tavirózsa sziget mellett elidőzünk, de képtelenség sokáig egy helyben maradni. Inkább belógó fák enyhülést adó árnyékába behúzódva próbálom tiszta, növénymentes részekre ejtegetni a dogokat.
Még nem mondtam, kizárólag felszíni csalikkal terveztem becserkészni a tiszai ballereket.
Menet közben elég sok rablást láttam, de valahogy mindig tőlem messzebb, dobástávon túl, vagy bent a dzsindzsába.


Egy nagy egybefüggő hínáros rész mellett siklatjuk a kenut, ígéretesnek néz ki ez a rész, már messziről is több helyen láttam rebbenő kishalat.
Felkapom a botot, és párhuzamosan a zöld fallal elhajítom a top watert.
Elindítom magam felé, és bár szépen táncol a csali, érdeklődő sajna nincsen rá.
Újra dobok, szinte ugyanoda pottyan, mint az előző… métereken keresztül terelem és mikor már a csónak közelébe ér, rádurrant egy Őn. Sajnos nem akad meg, de legalább az első akció megvolt.
Elhaladunk pár csónakból, és már-már luxus tengerjárókból dobáló spori mellett…
Nem felszíni csalival próbálkozik egyik sem, de hogy balint szeretnének fogni az biztos, mert tépik a csalit a víz alatt, mint az ökör. 


A következő pulzust emelő jelenet egy tiszta, nyílt vízi részen ér. Jobbacska halnak tűnő ráfordulást kapok viszonzásul az érdekesen vezetett fahalamnak, de a horog végül itt sem talál húst a porcos szájszélben. Nagyon szenvedős a dolog, az izzadság sós leve csordogál a szemembe, és még napszemüvegen keresztül is vakít a vízen megcsillanó napfény. Pokoli hőség van!
Szerteszét ágazik az előttünk lévő szakasz, több egymás mellett húzódó csatorna fut párhuzamosan.
A legárnyékosabb, és a parthoz közelebbibe csorgunk be.
Több, nagyobb, motoros csónak érkezik szemből egymás után. Jobbnak látjuk, ha a belógó bokrok tövéhez simulva megvárjuk míg továbbhaladnak. Ez alatt az idő alatt több balinrablás töri meg az amúgy is veszettül hullámzó felszínt.
Végül, megint az „OKOS” asszonynak köszönhetően adtunk egy esélyt a szakasznak.
Dobálgatok magam elé, ő pedig finom mozdulatokkal próbálja irányba tartani a vízi alkalmatosságunkat. Ekkor egy szép rablás hangja hallatszik mögöttem, alig 10 méterre.
Félig kifordulva, már-már lehetetlen szögből visszapöccintem pont a burvány közepébe. Elindítom, és szinte azonnal lecsavarja a műcsalit a felszínről. Frenetikus érzés…
Nem egy bitang jószág, így sokat nem kell vele bíbelődni. Elsőre, könnyedén, határozottan tarkón ragadom, és átemelem a csónaktest műanyag oldalán. Megvan életem első kenus Tisza-tavi balinja.  Szokásos gyermeteg öröm formálódik az arcomon…



Rövid időn belül több rablássorozat durran el a látómezőnkben, és mivel partról is megdobálható a csatorna minden szeglete, úgy döntünk, elidőzünk kicsit itt, és közben partra szállunk.
Valahogy, miközben a fogóval próbáltam kiszabadítani az előző halból a horgot, sikerült megroppantanom az egyik ágát. Kedvenc csali, és mivel fogósnak is bizonyult, muszáj újra hadrendbe állítani. Egy nem éppen kedvenc popper alsó horga pont illik is rá. Pepecselek, bíbelődők az átrakással, de közben eszeveszettül verik a vizet a balinok. Végül „segédemre”  hárul a feladat, hogy cserélje a sérült elemet…  Addig másikat akasztok a kapocsba…
Ahogy felegyenesedek, látom hogy a fák közötti, nagyobb, napos részen a felszínen cirkál egy jobb balin… Nem vagyok rest elédobni, hátha megvadul tőle…
A terv bejött. Pont az orra elé pottyant a csali, ő pedig gondolkodás nélkül megpróbálta magának követelni a vasat… Újabb katarzis élmény… Akárhányszor ismétlődik meg velem ez a mozzanatsor a dobás pillanatában, mégis mindig kételkedek, hogy ez bejöhet, pedig nagyon is működik a dolog. Sokadszorra is olyan érzésre, mint az első… Fenomenális!  Ha eddig nem ért volna a szám a fülemig, akkor most garantáltan körbe ér a fejemen a mosolyom…


Fotózás, videós visszaengedés, minden van itt, mint a búcsúban…
Abban a néhány pillanatban, amíg pár képet kattintunk, két kenuzó család is méltatja a fogást…
Az elsőből dicsérő szavak hangzanak el, és a családfő határozottan állítja, hogy egy csodaszép ponttyal a kezemben pózolok. A kis kolónia minden tagja pedig ámulattal issza apa szavait…
A következő megjegyzés, amit egy másik apa tesz a fiának, már sokkal jobban kedvemre való, hiszen az aggódó kölyök kérdéseire megnyugtatás gyanánt többször elhangzik „a bácsi sporthorgász, és minden bizonnyal vissza fogja engedni a halat”. Végül apunak igaza lett, és a srác láthatta, ahogyan visszakerül az ezüstös pikkelyes. Talán jó példával szolgál ez is, ha egyszer horgászatra adja a fejét az ifjú…


Közben, annyira megtetszik az asszonynak is a dolog, hogy úgy dönt, szeretné kipróbálni, hogyan kell bedobni, miként kell a „kutyát” sétáltatni.
Nyelek egy nagyot… Zabál a balin, ő meg pont most akar próbálkozni…  Sebaj...
Végül is, ha jobban belegondolok, megérdemli, hogy egy kicsit ő is élvezze a dolgot, ha már egyszer itt szenved a hülye hóbortom miatt. Kedves, és készséges vagyok. Az orsó hajtókarját is átszerelem neki, majd türelmesen magyarázok, mit hogyan kell.
A dobások egész jól mennek neki, a csali vezetés kicsit még sete-suta...
Újabb balin járőrözik a felszínen, buzdítom, hogy dobjon rá…
Ha hiszitek, ha nem, az irányzék jó, és a távolság is tökéletesre sikeredett…
Sajnos a hal a csobbanást követően elfordult tőle, azonban az ellenkező irányból jött egy másik, aki azonnal rávetette magát a csalira… pech, sajna nem ragadt meg szájszélbe a szúrósabbik vége…
Végül visszaadja a cájgot, és érdeklődésemre miszerint akar-e horgászvizsgát tenni, határozott, egyértelmű nemleges válasz érkezik… 


Úgy döntünk, egy frissítő jegeskávéra fellapátoljuk magunkat a korábban említett helyig, majd még dobálunk kicsit. Úgy gondoltam, ha ott kikötünk, a kenu jó helyen van és majd kicsit lejjebb, partról még meghúzom a vizet.
Csalódásként kellett megélnünk, hogy a „kricsmi” előtt olyan magas volt a part, hogy szárazon vélhetően nem sikerült volna ki, majd beszállni az ingatag lélekvesztőnkbe. Ott kicsit elegünk lett.
Az oázisnak hitt hely így végül csak délibáb lett a júliusi forróságban.
Nem akartam tovább feszíteni a húrt, ezért javasoltam, hogy menjünk vissza a kölcsönzőbe, és tegyük le az „indián járgányt”, majd strandolás, lángos, miegymás…
Végül pecára 1, nagyon max 1,5 órát szántunk, de legalább ebben a kevés időben is akadt élmény bőven ebben az afrikai melegben.
Azóta sokszor eszembe jutott, hogy ebben a ragadozó paradicsomban mi mennyiségű halat lehetett volna partra segíteni egy fotó erejéig az eredetileg tervezett 1 hét alatt.….ááááá hagyjuk is!
De jó hír, augusztusban 2 nap Tiszafüred, 100% peca!!! Támadunk!!!