2018. június 22., péntek

Szívatás után két jó pöccintés...





Szívatás után két jó pöccintés…

Onnan kezdeném a történetet, hogy mikor felmerült bennem a gondolat, hogy balinozni szeretnék, akkor választott mesterem szinte azonnal, elsők között beszélt le arról, hogy a kezdeti időszakban bemerészkedjek a pesti öblök valamelyikébe. Mondván, hogy az ott lakó dögök úgyis hülyére vesznek.
Mindenképpen az élő folyón kezdjem a tanulást, mondta. Jó tanonc révén megfogadtam az intelmeit és első két alkalommal a nagy Dunára mentem fenekeszegre vadászni. Mivel szerencsés típus vagyok, kezdésnek két próbálkozásból a Duna adott 3 ballert. Ennek okán azonnal megnőtt a mellényem. Majd egyik hajnalban úgy döntöttem, Újpest felé veszem az irányt és a Marina környéki állóvizeken teszek egy próbát.  

A vesztőhely...

Ami ezután jön az 18+ -os!
Ezek a szemetek halálba szop@ttak!!! :-)
Húzhattam nekik bármit, bárhogy, semmi sem kellett nekik. Igaz, nem voltak aktívak azon a kori órán, na de akkor is, na.
Ez csak egy eset az aznapi történések közül… :-)
Kitartóan dobálgattam a hajók közötti részeket, majd a szemem sarkából láttam, hogy a kikötő bejáratánál rendre, szinte 3-4 percenként rabol az Őn. Nem voltam rest, vállamra kaptam a cumót és átballagtam dobótávra. Első lendítésnél fent a Moccasin. Csobban, majd indítom vissza felém…
Talán egy métert, ha táncolhatott, mikor brutál tolóhullám jelent meg mögötte, ami egészen a partig kísérte. Félelmetes volt. De nem vette le…
Dobom újra, majd megint, de semmi…
Csalit váltok, egy természetes színű Dog x-et kapcsolok fel és ejtem vissza, hátha majd ez.
Elképesztő, de szinte kísértetiesen lemásolja az előző jelenetsort… Picit belegyorsítok, mielőtt a partig érne, de semmi ellenreakciót nem sikerül kiváltani a ragadozóból…
Vérben forgó szemekkel állok ott értetlenül. Dobok még párat, de az is mind üresjárat.
Aztán újra „kutyát” váltok, egy valamivel kisebb, színben hasonló Megabass jr kerül a kapocsba.
Ami ezután történik, már komédiába illő lehetne. Igaz, én baromira nem tudtam igazán jóízűt kacagni a történteken. Amint vizet ért a halacskám, azonnal ráfordult és rohadtul végigkísérte ezt is egészen a kövekig. Úgy döntöttem, a következő esetnél, amennyiben lesz ilyen, megállítom a wtd-t, hátha akkor majd szakad a cérna és leveri… na, nem volt több lehetőségem. Pofámba röhögött, sőt igazából többször egymás után f@szra húzott. Vereséget szenvedtem aznap, de csúnyán. Mindez azonban semmi, elvesztettem egy közel 7000 ft-os csalit, ami még az előző jelenetsornál is jobban fájt. Dobást követően a lengedező szél a pihe könnyű nanot rásodorta egy belógó fa ágára. Akárhogy játszottam vele, esélyem sem volt visszaszerezni.  Vannak ilyen napok is… 

Nem is olyan ritka vendég...

Sebeimet nyalogatva a következő két horgászatot feederezéssel töltöttem. A lelki sérülések hamar begyógyultak, éppen itt van az ideje visszavágni. Igazán faszagyerek azért nem vagyok, mert nem oda mentem vissza revansot venni, hanem óvatos duhajként ismét az öreg folyó irányába haladtam valamivel hajnali 4 után. Otthonosan közlekedek már az egy nyomvonalas kis ösvényen egészen a kövezésig, mostanra a kutya sem ugatott meg. :-) Túl vagyunk egy kisebb áradáson, most éppen apadó, de elég zavaros, sötét víz fogad. Keresem a kishalakat, de nincs mozgás a partszélen. Egyedül vagyok, csendben dobálgatom, szűröm a vizet. Csendes, kihalt a szakasz. Időnként 25-30 perc is eltelik két felszíni rablás között. Nem bizalomgerjesztő a dolog. Sok időm nincs, mert a Nap rohamléptekben emelkedik felfelé, és ha átbukik a fák felett, ember nincs, aki megmarad ebben a gatyarohasztó melegben. Keresgélem a halat. Nem is igazán a csalit nézem, hanem, hogy hol látom a táplálkozó balinok jeleit. Végigjárom a rövidke partszakaszt, közben váltok néhány szót feederező kollégával, őt sem kényeztetik ezen a reggelen a halak. Eldöntöm, hogy még visszaballagok a kedvenc helyemre, rápróbálok még egyszer, aztán, ha továbbra sem történik semmi, akkor hazaballagok.
 

 Dog X Jr...
 
Meglepetésemre valaki megelőzött… :-(
Néhány 10 méterrel előbb megállok és teszek néhány kósza kísérletet, fél szemmel pedig a spori mozgását vizslatom, mit és merre dobál.  Kiderül, pergető cuccal van kint ő is, viszont gumizik.
Két gyors rablást látok a szemközti oldalon benyúló csücsöknél. Megpróbálom megdobni, de innen reménytelen az ügy. Legalább 3-5 méter kellene, hogy elérjem. Úgy döntök, kicsit közelebb megyek hozzá és úgy, hogy ne zavarjam, megpróbálom megdobni az iménti akciósorozat helyét.
Elsétálok mellette, ráköszönök, majd szinte azonnal beszélgetésbe elegyedünk, így talán kevésbé ciki, hogy majdnem a nyakára állok. Az első néhány percben nem is lendítek, nézem, merre horgászik. Szerencsére a kinézett területet nem faggatja, így rádobok néhányat.

 Pálcám...

Beszélgetünk, és hamar kiderül, tapasztalt, közel 30 éve perget, mutogat ősrégi fahalakat, némelyik muzeális darabnak minősítendő.  Rendes csóka. Hagyom hadd dobáljon, én meg kinyitott felkapó karral várom, durranjon egy rablás. Hallgatom a történeteket és fülelek, amikor végre bumm, nyílt vízen odadurrantott a snegóknak az ezüst nyíl. Egyszerre kapjuk oda a fejünket és közben azonnal lendítek. A rablás helyétől alig egy méterre csobbant a műcsalim. Azonnal rá is mozdult, majd ahogy elindítottam le is tépte a felszínről. Végre megtört a jég!  Szép, ezüstszínű, egészséges, vaskos halat van szerencsém fotózni. Az alsó horog szájszélbe akadt, a hátsó horog pedig felületesen akadt kívülről. Fogóval hamar megszabadítom a vastól. Majd megjegyezzük, hogy egy darabig biztos nem éhezik meg annyira, hogy a víz tetejéről levegye a gyanúsan mozgó táplálék imitátort. A visszaengedéssel egy időben azon a helyen, amiért ideálltam, ismét szép, spriccelős rablás játszódik le.  

 Asp...

Közben magamra maradok, tehát teljes széltében és hosszában koncentrálhatok az esetleges rablásokra. Nem is telik el sok idő, amikor újabb bomba robban a víz tetején. Kicsit lassú is vagyok és a dobás se lett túl pontos. Még a levegőben járt a csali, mikor már szomorúan konstatáltam, hogy ezt csúnyán benéztem. Nem így lett! Óriási szerencsém volt, mert a méterekkel arrébb érkező csalira is azonnal rárontott a ragadozó. Meg is ragad a szájában, így fáraszthatom a mai második rablásról leszedett balinomat. Kisebb sebészi műtétet hajtottam végre szegényen, mert a hátsó horog is elég mélyen fogta a halat. Végül szerencsésen, némi harci sérüléssel, de szabadon távozott. 

 Keményen megragadt...
 
A hőség egyre elviselhetetlenebb, már patakokban folyik a hátamon a víz, nem vagyok képes tovább maradni ma. Jól sikerült a visszatérés a Dunára. Kicsit még felvértezem magam némi tapasztalattal, aztán visszamegyek elégtételt venni az öböllakó rohadékokon!!! :-)
Ha meg mégis megszívatnak, akkor legalább már pontosan tudom, milyen is az… :-)