Pár momentum a DUNAI pecák szépségéről...

Nem csak a márnák miatt érdemes járni a Dunát... Kivételesen szép és ritka halakkal is találkozhatunk horgászataink folyamán. Óvjuk és védjük a Duna kincseit. Ebben a rövidke videóban az utolsó peca két legszebb résztvevőjét láthatjátok...Azért a többi sem volt csúnya :-)

A Dunán vagyok, HAZAÉRTEM...

A Dunán vagyok, HAZAÉRTEM...

Tanácsok kezdőknek, haladóknak, kihívásokat keresőknek

Mint oly sokunkat, a horgászat semmihez sem fogható érzésének szele már egészen kisgyermekként megcsapott engem is. Azelőtt számos csodás vízen vendégeskedtem, és hazánk változatos halfaunájának majd minden tagjára volt szerencsém horgászni a legkülönbözőbb módszerekkel. Valami azonban mégis hiányzott, valahogy nem éreztem magaménak egyiket sem úgy igazán. Szerelem volt ugyan, de egyik sem bizonyult a „Nagy Ő”-nek! Aztán egy szép augusztus végi éjszakát követően, ahogyan először néztem az újonnan felkelő nap első sugarainak megcsillanó fényét a rohanó folyó hátán, már tudtam, hogy jó helyen vagyok. Végre haza értem! A Duna lett az én igazi otthonom...

Megismerkedésem a Dunával egészen kiválóra sikeredett, gyakorlatilag az első dobások egyike azonnal márnát adott, ami egyenes út volt ahhoz, hogy megfertőződjek. Ám a kezdeti sikerek után kialakult álomkép csalókának bizonyult, hiszen itt sincsen kolbászból a kerítés. Hamarosan rá kellett jönnöm, hiába a több évtizedes horgászmúlt, ez egy más világ, a korábbi tapasztalatok itt gyakorlatilag semmit sem érnek. Sokakat izgat a Dunán való horgászat, azonban kevesen vannak, akik végül rászánják magukat, hogy próbát tegyenek. Azok száma pedig igencsak elenyésző, akik a sok megpróbáltatás, a számos kudarc ellenére is örök hűséget fogadnak a szeszélyes, olykor kiszámíthatatlan folyónak.

Szerencsésnek mondható az, akinek nem magának kell kitaposni a sikerekhez vezető utat. Jó, ha van egy mentor, egy társ, aki terelget az úton, magyarázattal szolgálhat az esetleges sikertelenségre, helyismerettel rendelkezik, hasznos tanácsokat adhat a felszerelést illetően.

Ha azonban minderre nincs lehetőségünk, akkor is bizton állíthatom, hogy érdemes az olykor rögös útra egyedül is rálépni, mert egy bőkezű napon semmihez sem fogható érzéssel kárpótol minden korábbi szenvedésünkért. Tanulni pedig ma már számos forrásból lehet. Újságok hasábjain, blogbejegyzésekben, különböző horgászfórumokon és videómegosztó portálokon egyaránt találhatunk hasznos információkat.

Most megpróbálok csokorba gyűjtve néhány írt és íratlan szabályt ismertetni, amit talán könnyebbé tehetik az első szárnypróbálgatásainkat. Természetesen mindezt a teljesség igénye nélkül, figyelembe véve azon kérdések gyakoriságát is, amiket legtöbbször nekem szegeznek, ha dunai pecáról van szó.

Vasszörnyetegek...

Bárhová is ülünk le a folyón, az első és legfontosabb talán a víztől való optimális távolság megválasztása. Be kell látnunk, hogy bizony nem csak mi, horgászok vesszük igénybe a folyó adta lehetőségeket, hanem a teher- és személyszállítás főszereplőiként jelen vannak a több ezer tonnás giga-mega monstrumok is, melyek megkeseríthetik az óvatlanok, de akár a rutinosabb vízen járók életét is.
Legjobb példa erre a sajátom, ugyanis annak ellenére sikerült pórul járnom a közelmúltban, hogy mindig kényesen körültekintő vagyok.

A rekordokat döntögetőn alacsony vízállásnak köszönhetően egészen a kövezés aljáig szabad volt az út, ahol kényelmesen ki lehetett alakítani az aznapi horgászállásomat. Azt gondoltam, hogy jól mértem fel a helyzetet, és elég távol vertem tanyát. Szinte biztos voltam benne, hogy a közlekedő óriások által keltett hullámoktól maximálisan védve vagyok. Ezt bizonyította a délelőtti órák viszonylagosan nagy hajóforgalma is, hiszen a a legnagyobb uszályok hullámai is csupán alattam néhány méterrel lejjebb nyaldosták a partot. Aztán jött egy, és felrúgta a szabályokat... A jól láthatóan kimondottan nagy sebességgel közlekedő jármű első hullámai szinte fejmagasságban csapódtak be – borított és vitt mindent magával, amit csak ért. Az anyagi kár mellett a másik nagy kellemetlenség akkor érhet ilyenkor ősszel, ha vizes lesz az öltözékünk, és váltóruha híján indultunk a partra.

TIPP

Hajók között

A fővárosi szakaszon horgászók tudják, hogy a belvárosi részeken horgonyzó folyami hajókról a Dunába kerülő ételmardékoknak köszönhetően egyfajta „természetes” etetést hoznak létre, amit előszeretettel látogatnak a halak, főleg a márnák.

A kikötött hajók közt nehéz a peca, de erős felszereléssel és gyors reflexekkel nagyszerű élményekben lehet részünk.

Akadók leküzdése, terepszemle fontossága

Talán a legtöbb bosszúságot okozza a Dunára merészkedők számára az elakadások végeláthatatlan sora. Gyakran annyi szereléket veszít az ember a nap folyamán, hogy kis túlzással az éjszaka sötétjében, lámpafény híján is kellő magabiztossággal tudja pótolni.

Természetesen a kötözéssel eltöltött időn felül a bent hagyott felszerelés, aprócikkek összértéke is sokak kedvét elveszi a további próbálkozásoktól, pláne egy haltalan napot követően.

Azonban jelentősen javíthatunk a szerelékvesztés fokán, ha néhány dolgot szem előtt tartunk.

Az idei esztendő száraz, csapadékmentes nyara lehetőséget ad számunkra, hogy azokon a helyeken, ahol normál esetben a víz az úr, most betekintést nyerjünk és feltérképezhessük kedvenc helyeink akadóit és horogmarasztaló részeit.

Elég csupán néhány órát rászánni, és gyalogszerrel bejárni a száraza került részeket, fényképeket és jegyzetet is érdemes készíteni a helyről. Később számtalan bosszúságtól kíméljük meg magunkat ezzel.

Helyben tartott végszerelék

Minden horgászat kezdetén – legyen szó etetőkosaras vagy végólmos szerelékről – fontos megtalálnunk legalább azt a zsebkendőnyi akadómentes részt, amit a nap folyamán kellő biztonsággal meg tudunk horgászni majd. Ennek első és legfontosabb eleme, hogy a meghorgászni kívánt táv és a sodrás erejének még fixen stabilan ellenálló össztömeggel rendelkező legyen a végszerelékünk. Amennyiben rosszul választjuk meg ezt, akkor a víz ereje a legközelebbi akadóig görgeti majd azt. Ne féljünk a nagy, akár 200 gramm össztömegű kosarak használatától sem, hiszen vannak olyan húzós vizű szakaszok, ahol mindezt megköveteli a folyó ereje.

Tökéletes visszajelzést kaphatunk munkánk sikerességét illetően, amit botunk spicce közvetít felénk: Amennyiben a dobás és a szerelék fenékre érkezését követően botvégünk bólogató mozgást végez, akkor az általunk választott nehezék még nem képes ellenállni a sodrásnak.

A stabilitás önmagában még nem elég. Meg kell találnunk azt a részt, ahol nem akad, ez többnyire néhány dobással megoldható. Ezt követően célszerű a zsinórt kiakasztani a klipszbe, így mindig visszatalálunk a meghorgászni kívánt területre. Hasznos lehet zsinórjelölő filccel is jelölni, ha esetleg egy nagyobb testű, vehemensebb hal kikéri a zsinórt a fülből, akkor hamar visszataláljunk az etetésünkre.

A megfelelő pálca...

A leggyakoribb kérdés, amivel találkozok az az, hogy „Milyen feederbotot ajánlanál, ha a Dunán szeretnék horgászni?”. Az a baj ezzel a kérdéssel, hogy legalább kismillió bot van a piacon, ami mind-mind jó lehet a Dunára, de nem mindenhova, és nem mindenkor.

Vegyünk egy egyszerű példát. A kedvenc helyemen, ahol előszeretettel próbálkozom, vízállástól függően 80 g és 200 g közötti kosarakat használok, ehhez jön még hozzá az etetőanyag súlya. Tehát alacsony víznél bőven elég lenne egy médium pálca, azonban ez már nem lenne képes a 250 g össztömegű kosár vízbe juttatására, egy kisebb áradás idején sem. Épp ezért kezdetben én egy erősebb, akár extra heavy botot javasolnék. Ezt szükség esetén erőgumi beiktatásával lágyabbá, finomabbá tehetjük, ami a fárasztás élményét is élvezetesebbé és biztonságosabbá teheti. A későbbiekben pedig tapasztalati úton úgyis kirajzolódik, milyen karakterisztikájú és dobósúlyú botokra van még szükségünk az optimális pecáinkhoz.

Etetés nehezítve, és csakis pontosan

TIPP

Előzetes keverés

Érdemes a másnapi pecát megelőzően már éjszaka bekeverni az etetőanyagot, hiszen a nagyobb szemcsék így több nedvességet tudnak magukba szívni, ezzel is tovább nehezítve a mixet. Az élő csalit kizárólag a parton, közvetlenül a kezdés előtt keverjük hozzá.

Én azt vallom, mint ahogy más vizekre sem, úgy a Dunára sem szabad elindulni etetőanyag nélkül. Persze tudom, most sokan azt mondják, hogy ólommal és egy csokor gilisztával is meg lehet fogni a halat. Ezt én nem is tagadom, hiszen vannak olyan helyek vagy időszakok, amikor mindenféle hókuszpókusz nélkül is sikeresek lehetünk. Számos pecát górcső alá véve azonban megállapítható, hogy csalogatóanyag nélkül ritkán lehet részünk igazán eredményes, álomszerű élményekben.

A kapható őrlemények tárháza végtelen, ezért mindenki egyéni ízlésének és pénztárcájának függvényében választ leginkább a termékek közül. A lényeg, hogy folyóvízi, tehát nagyobb szemcséket tartalmazó keverék legyen. Évszaknak megfelelően válasszunk ízt: nyáron inkább a sós, míg ősszel és kora tavassal az édes gyümölcsös aromával rendelkezők lehetnek a leginkább nyerők. A nehezítés minden esetben fontos a tökéletes anyag elkészítésénél, ami történhet agyaggal, földdel, kaviccsal is akár.

Az etetésnek azonban csak és kizárólag akkor van értelme, ha egy úgynevezett etetési sávot vagy folyosót hozunk létre, amit folyamatos, 5-7 percenkénti újradobásokkal masszívan fenn tudunk tartani. Ennek pozitívuma, hogy ha esetleg a környékünkön nem is tartózkodnak halak, akkor akár nagyobb távolságból, a sodródó szemcsék vonalán felfelé haladva hamar a felcsalizott horgaink közelébe sikerülhet vonzani őket.

A folyóvízi horgászatok többsége nem móka és kacagás – számos olyan nehezítő körülménnyel kell megküzdenünk a siker érdekében nap, mint nap, amik, ha nem szeretnénk ezt a műfajt, hamar kedvünket szegnénk.

Viszont, akit egyszer megajándékoz kincseivel a vén folyó, azt magához láncolja egy életre...

Köszönet a fotókért, barátomnak Figurának:  figurahorgaszblogja.blogspot.hu

Ilyen a paduc

Ilyen a paduc

Megszokott jelenségnek mondható a Dunán, hogy bizonyos szakaszokon egyik évben mondjuk a paduc számít „uralkodónak”, míg a rákövetkező esztendőben ugyanezen faj egyedei, szinte teljesen eltűnnek az adott vízterületről. Helyüket ideiglenesen ugyan, de más, hasonló körülményeket kedvelő halfajok veszik át.

2016 őszén járunk és az éves fogásaimat elemezgetve bizony kimondható, hogy a fővárosi szakasz egyes részein bizony padró invázió alakult ki. Azt gondolom, ez a remek sporthal megérdemel némi figyelmet, hiszen a nemes halak dicsfényében bizony ott vannak ők is szürke eminenciásként a folyók mélyén, és ne felejtsük el, számtalan kellemes órát és horgászélményt köszönhetünk a „cserkeszpaducoknak”.

Mondhatnánk, hogy mivel a paduc az egyik leggyakrabban horogvégre kerülő folyóvízi halunk, nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy már-már paduc dömping mutatkozik. Viszont amikor ilyen kirívóan nagy az eltérés az előző idényben megfogott halak számát tekintve az ideihez képest, akkor ezt teljes magabiztossággal kész tényként kezelhetjük…

Rövid ismertető…

Paduc őkelme maga a megtestesített folyóvízi hal.

Testének izmos, hengeres, áramvonalas kialakítása, alsó állású szája, ereje és kitartása mind-mind azt a célt szolgálja, hogy erős áramlású szakaszokon is természetes magabiztossággal boldoguljon. Szívóssága és kitartása kompenzálja azt, hogy évek folyamán sem növekszik gigászi méretűre. Nincsenek nagy igényei, de kedveli az erősebb sodrású oxigénben dús vizeket, valamint a kavicsos, kisebb-nagyobb sziklákkal tarkított medreket.

Egy igazi bestia…

Ha jó helyen és kedvenc csemegéjét kínáljuk neki, viszonylag egyszerű a kapását kicsikarni…

Az igazi próbatételt azonban korántsem ez jelenti.

A villámgyors kapások utáni üres bevágások közel 50%-ért bizony a „végsőhal” a felelős.

Erős porcos szája és annak kialakítása miatt gyakran a kiváló hegyű és minőségű horgok is csak nagy nehézségek árán akadnak kellő biztonsággal.

A sikeresnek vélt akasztás is lehet csupán „pünkösdi királyságú”, hiszen a harc még csak ilyenkor veszi kezdetét… Tökéletesen használja ki testi, valamint a folyó sodrásának erejét. Bizony merítő fölé terelésig nem lehetünk kellőképpen nyugodtak, ugyanis rendkívül trükkös jószág.

Rafinált és minden hájjal megkent ellenfél..

Folyamatos fejrázással igyekszik megszabadulni a szúrós csomagtól.

Ha hagyjuk a mélyben küzdeni, akkor a kövek közé húz és a vékony előkét egy éles víz alatti tárgyon végig húzva, könnyedén elpattintja. A felszíni fárasztás sem a legjobb megoldás, hiszen éktelen nagy ramazulit képes csinálni maga körül. A több méterre álló horgász ruházata is csurom víz lesz a csata végére. A horgot pedig garantáltan kirázza magából a nagy pörgés-forgás következtében. Tehát érdemes fél vízen erőltetni.

A szakirodalom szerint csupán 50 cm körülire növekedhet, és maximálisan 1,5-2 kg az a testsúly, amit elérhet. Ennek ellenére a magyar rekordon kívül, ami valamivel több mint 3 kilogrammot nyom, még jó néhány, bőven kettőn felüli példány is szerepel a listán.

Erejét tekintve igazi gőzmozdony. Tavi pontyokhoz szokott kéznek egy formában lévő kiló körüli „paduszka” fárasztás során kifejtett ereje, akár egy 3 kg pacni ponty erejével is vetekedhet. Csodálatos horgászélményt nyújtva ezzel a rá vadászók számára.

Egész évben kedvelt célhal…

A „stenger” igazi rajhal. Kisebb csoportokba állnak össze, ami rendszerint egyenméretű egyedekből tevődik össze, így együtt kutakodnak táplálék után a felszín alatt. Nagyobb példányok általában csak lemaradozva a csordától kóborolnak.

Ennek akkor van igazán jelentősége, amikor etetésünkre beáll a 40-50 dekás példányok hada, ilyenkor érdemes egy bottal a csalogató anyaggal felszórt terület alá, mellé dobni néhány méterrel, mert az igazán nagy öreg vésett ajkúak ott csaphatóak be.

Horgásszunk a látott halra…

Célzott paducozás reményében érdemes hajnalban kelni, és a pirkadatkor már a vizet kémlelni, hiszen ha ott a padró, akkor meg is mutatja magát. Gyakori és heves ugrások árulják el pontos tartózkodási helyét. Nem kell megijednünk, ha picit bentebb mozognak a halak, ugyanis egy jó etetéssel kicsalhatóak akár 10-15 méterre is, ahol már a sodrás ereje lehetővé teszi a pontos horgászatot. Különösen fontos ez úszós végszerelékeknél.

Aktivitása is változó, de szinte csak a nappali órákban járja a szélvizet. Tavasztól kora őszig a napfelkeltét követő órák, valamint a délután négytől a sötétedés beálltáig a legaktívabbak.

Ahogy hűl a vizeink hőmérséklete, úgy egyre tolódik az aktív időszak, október november környékén már csak a déli, elvétve még napsütötte órák számítanak kiemelkedőnek.

Népszerűségét annak is köszönheti, hogy sok más hallal ellentétben szinte egész évben fogható. Igazi négy évszakos hal. Bár téli megfogásához nagy helyismeret szükségeltetik. A hideg idő beálltával a szokottnál is nagyobb bandába verődik, és együtt keresik fel a folyó mélyebb részeit, nagyobb gödreit.

Kapásra bírható ilyenkor is, azonban a tavaszi, kora nyári vehemenciája és gyorsasága már egyáltalán nem jellemző.

A legelésző paduc…

Gyakran hangzik el ez a kifejezés nem véletlenül, hiszen a paduc azon kevés Magyarországon megtalálható folyóvízi halak közé tartozik, melyek nagy mennyiségben fogyasztanak növényi táplálékot.

Jellegzetes véső alakú szája szinte csont keménységű, ezzel a specifikus „arató” szájjal távolítja el a vízben lévő kövek és sziklák oldalán megtelepedő algákat.

Napsütéses időben és kristály tiszta vízben is gyakran elárulja hollétét.

Ilyenkor ugyanis ezüstös testét félrebillentve a sekély részeken táplálkozás gyanánt tépő mozdulatokat végez. A testén megcsillanó napfény villogása adhat támpontot tartózkodási helyét illetőleg. Bár gyakori jelenségnek számít, bevallom, én csupán egyszer-egyszer láttam hasonlót.

Természetesen emellett, kisebb rákokat, lárvákat is fogyaszt, amiket szintén a vizek alsóbb rétegeiben szedeget.

Horgászata…

A szakirodalom számos módszert kínál megfogásukra.

Kiemelt helyet foglal el ezek közül a legkülönfélébb úszós módszerek használata.

Partról horgászva bolognai bottal, vagy ma már rakós bottal is előszeretettel üldözik őket. Kapásészlelése és a lehető leggyorsabb reakcióidő elérése szempontjából a kézben tartott bot a leghatékonyabb.

Ami viszont hangulatában is kiemelkedik az ismert módszerek közül az nem más, mint a vízben álló kenyérzsákon való úsztatás. Kényelmes székben ülő horgászemberként mindig ámulattal és irigykedve bámulom ezt a misztikus és ősies klasszikus módszert.

Szerencsémre azonban lustább módszerekkel is becsapható, még ha olykor nehezebb is a történet, de mindenképpen élvezetes lehet így is bárki számára.

„havasi paduc” feederen…

Az év nagy részében a márnákat üldözöm… Mély húzós vizeken keresem őket, bajszosok között itt is gyakran beesik egy-egy paduc, de nem számottevően.

Azonban időnként, mint ahogy a mostani időszakban is átbillen a mérleg nyelve. A korábban márnás részeken, számolatlanul jön vésettajkú. Szinte teljesen kiszorítják a bajszosokat.

Normál esetben talán még bosszantó is lehetne a dolog, viszont ha a darabszám mellett a méretek is kiemelkedőnek mondhatóak, akkor már egy percig sem bánom, ha egy fotó erejéig vendégül láthatom őket a marciknak szánt etetésemen.

Fenekező szerelékkel való paducozás során kötelező jellegűnek mondható, hogy csupán egy bot legyen bevetve. Kevés az a villámkezű horgász, aki ha beúszik egy nagyobb raj, akkor akár két boton is úrrá tud lenni egyszerre.

Kezelhetjük őket nem kívánt vendégként is, ilyenkor érdemes az etetőanyag utánpótlást 15-20 percig megszüntetni. A hívatlan társaság csupán addig marad, amíg finom falatokat szedegethetnek a kavicsok közül.

Viszont, ha jó mókát szeretnénk, akkor érdemes élő anyaggal gazdagon megtömött kosarakat ütemesen szórni az éhes hordának.

A márnának szánt keverék ízvilága és alkotóelemei megfelelnek kerek orrú barátainknak is.

Azonban van gyengéje is a kis bitangnak, és ez nem más, mint a kenyér.

Rostán áttört pékárút érdemes hozzá keverni a már elkészült etetőhöz. Így biztosak lehetünk a sikerben.

A mennyiségre azonban kínosan ügyeljünk. Túlzásba nem szabad esnünk ugyanis a túlzott mennyiségű kenyér nagyon kikönnyíti a csalogató anyagot, amit a víz így villámgyorsan elmoshat.

Úsztatásnál gyakran használnak kenyérrózsát csaliként, viszont ez a feeder módszereken nem annyira praktikus. A fixen tartott szerelékről a folyó ereje hamar letépi a puha, kevésbé horogálló csalit.

Amennyiben étvágyuknál vannak, akkor nem mondanám őket a szerelékre kimondottan érzékeny fajnak. Ennek ellenére én személy szerint kedvelem a vékony húsú tűhegyes 12-14 -es méretű horgokat. Érdemes hosszabb szárú fajták közül szemezgetni. Mindezt fluorocarbon előkére kötve alkalmazni. Pálcák közül messziről kerüljük a puha lágy botokat. Sokat javít gyorsaságunkon egy feszes erős folyóvízi feeder.

Hosszú előke használata fontosabb, mint bármelyik dunai uszonyos sikeres megfogásához.

Rövidebb 40-50 cm előkénél garantáltan rontjuk a statisztikánkat…legyünk bátrak és méter feletti akár 120 cm-es madzagot is köthetünk.

Csupán néhány szabályt kell betartanunk és az erőfeszítéseink hamarabb megtérülnek, mint gondolnánk.

A Duna bővelkedik fehér halakban, gyönyörű mohos lapát dévérek, színpompás jászok, szemtelenkedő szilvaorrúak tarkítják általában a finomszerelékes pecások zsákmányát.

Azonban, nagy egyedszámának és küzdeni tudásának köszönhetően és mivel a legtöbb folyónkban szinte mindenhol jelen van, legkedveltebb célhal mindig is a vésett ajkú paduc marad. Érdemes próbálkozni.

Zuhanó vízhőfok...

Mondhatni, napi rutinnak számít, minden egyes Dunai peca megkezdése előtt a vízügyi honlapok, a különböző meteorológiai állomások grafikonjainak böngészése. Időjárás, frontok, vízállás, légnyomás és még ki tudja miféle hókusz-pókusz alapján készülünk fel, az elöttünk álló horgászatra. Azonban van egy adat, amivel talán a legkevesebbet foglalkozunk az év során, ez pedig nem más, mint az éppen aktuális vízhőfok. Pedig igen is vannak olyan időszakok, amikor talán az egyik legmeghatározóbb tényező, a megfigyelt adatok közül...

A kezdet és a vég...

Az esztendő nagy részében persze nincs is rá szükség, hogy különösebben odafigyeljünk erre, hiszen kis túlzással, mindegy, hogy éppen 20 vagy 22 fokos a folyó hőfoka. A halak ott vannak és megfoghatóak. Azonban van két jeles dátuma minden évnek, ami gyakorlatilag maga a kezdet és a vég. Ekkor nagyon is meghatározzák a horgászatunk milyenségét, az éppen aktuális értékek.

A Dunán, a partról való eredményes horgászat békés halra leginkább akkor lehetséges, ha annak optimális hőfoka biztosítja számunkra, hogy a halak nem a belső, húzósabb, mélyebb vízrétegekkel rendelkező, elérhetetlen szakaszokat részesítsék előnyben, hanem az általunk meghorgászni kívánt part közeli zónákat. Ez a hőmérsékleti küszöb nagyjából tavasszal és ősszel is egyaránt, 6 Celsius fok környékére tehető. Tavasszal, március első heteiben számíthatunk ennek az értéknek az elérésére, és ahogyan az idő előrehaladtával a nap ereje lassan melegíteni kezdi a sekélyebb részeket, úgy egyre gyakrabban és nagyobb számban keresik fel a márnák és a keszegfélék a gyorsan melegedő részeket. Ilyenkor kezdődik számunkra az igazi horgász szezon és tart egész addig, míg késő ősszel, dátum szerint megközelítőleg november közepe, vége tájékán ismételten beesik 6 fok alá. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ősszel, ezt az időszakot megelőzően még jó eséllyel, a téli vermelő helyek ismerete nélkül is kapásokat tudunk kierőszakolni, a rohamosan hűlő vízből. Ezek az elmúlt év tapasztalatai. Persze, a nagy átlagtól eltérően jó vagy rossz időjárási viszonyok esetén, akár hetekkel eltolódhat pozitív és negatív irányba is a kritikus hőmérséklet elérésének időpontja. Amíg a tavaszi felmelegedés legtöbbször lassú és fokozatos, addig a tél közeledtével a lehűlés rendkívül gyors és könyörtelen.

Mindezek ékes bizonyítékául szolgál, a 2014-es esztendőben bekövetkező November végi drasztikus vízhőfok csökkenés is amely, alig egy hét leforgása alatt, a mennyországból a pokolba taszította a márnák megszállottjait.

Az utolsó 3 peca...

Szerencsére ebben az évben is szép hosszú idényünk volt. Változékony, nem ritkán viharos, de azért sokáig kitartott a jó idő, ami biztosította számunkra, hogy akár nap, mint nap jó eséllyel, szép fogásokban reménykedve látogassunk el az „öreglányhoz”.

Bőven November közepén tapostuk már az idő kerekét, mikor úgy hozta a sors, hogy Rezső cimborámmal, egy héten belűl 2-2 nap megszakítással, de 3 alkalommal is az öreg folyó kövezésein hódolhattunk kedvenc szenvedélyünknek. Ez a három nap hűen tükrözi, hogy miként is változnak, csupán a hideg beálltával a fogási esélyeink. Minden alkalom megérne egy külön-külön mesét de, hogy érzékeltessem azt, hogy mennyit változik csupán néhány fok csökkénessel a halak kapó kedve, szokásai, az talán így összefoglalás szintjén is jól szemléltethető lesz.

Első nap, a vízhőfok még 10 fok felett...

Minden ideálisnak volt mondható. A vízhőfok illetve az időjárás is az évszaknak megfelelően alakult valamint a vízállás is kedvező. Se nem túl magas, se nem túl alacsony és ami a legfontosabb, hogy éppen stagnált.

Korán érkeztünk a folyóhoz. A nap még alig mutatkozott a horizonton, mikor a spicceinket már feszítette a Duna rohanó víze. Ipari mennyiségű előre bekevert aromásított, agyaggal kellőképpen nehezített etetőanyaggal és fejenként legalább 1,5 liter élő csontkukaccal és vágott gilisztával készültünk a mai napra. Minden jel arra mutatott, hogy egy igazán remek, élményekben gazdag nap áll előttünk. A kedélyeinket azonban hamar lehűtötte, a fényváltást követő, majd két órányi eseménytelenség. A lendületünk azonban nem tört meg. Rendületlenül szórtuk a nehéz, finomságokkal tömött kosarainkat, mindig ugyanarra a távra. Ebben az időszakban természetesen jóval több idő kell, hogy a hal ráálljon az etetési sávra, így hát türelmesen vártunk. Munkánk gyümölcse beérni látszott, mikor a spicc lecsavarással bejelentkezett, az aznapi első harcos.

Mivel a csapatokban mozgó halak ilyenkor nagy számban vannak jelen előttünk, a lehető leggyorsabban vissza kell juttatnunk szerelékeinket és persze ami még nagyon fontos, hogy továbbra sem szabad spórolni a bejuttatott etetőanyag mennyiséggel. A jelenleg mohón lakmározó raj, ha terített az asztal, akkor sokáig magunk előtt tartható. Mondanom sem kell, a két bottal történő horgászat ilyenkor szinte teljesen felesleges és majdhogynem lehetetlen is. Ugyanis kapás, kapást ér. Erejük és gyorsaságuk pedig joggal ad okot a félelemre, hogy míg az egyik bottal fárasztunk, a másikat lerántva az állványról, a Duna mélyre cincálják azt vagy meglépnek az előkével. A nap folyamán minden a forgatókönyvnek megfelelően zajlott, szinte nem volt üresjárat. Szerencsére a keszeg népség apraja már elhúzódott, így vagy márnák vagy pedig csodás méretű, vésett ajkú paducok rázták a spiccet.

A show egészen addig tartott, míg a megfáradt, gyengélkedő nap el nem kezdett alábukni. Innentől mintha elvágták volna a dolgot, a legkisebb pöccintés nélkül sötétedett ránk az este. Panaszra azért nem lehetett okunk, hiszen annyira tökéletes pecát zártunk, hogy a csalogatóanyag, csali vagy éppen a szerelék legapróbb változtatása nélkül is, kis túlzással, de számolatlanul húztuk a halat.

Második etap, akadozó gépezet...

A főként éjszakai erőteljes fagyoknak köszönhetően, két nappal később csupán annyi volt a változás, ami a körülményeket illeti, hogy több mint 2 fokkal lett hidegebb a folyó. Mivel minden más körülmény szinte azonos, a két nappal ezelőttihez képest, gondolhatnánk azt, hogy ismét rendkívüli nap vár ránk.

Azonban...

A reggelünk nem kezdődött másként mint legutóbb. A pirkadat első óráiban, kapás nélkül telt az idő. Majd jelentkezett az első delikvens, ezután rövid időn belül még egy és még egy. Jött a meglepetés, hisz közel egy órás szünet következett. A nagy csendet ismét néhány gyors kapás törte meg, pár padró és bajszos személyében, aztán ismét mozdulatlanok maradtak a spiccek. Hiába szórtuk, a fehérjével dúsított csalogatóanyagot még nagyobb intenzitással, akkor sem tudtuk magunk előtt tartani a beúszó csordát. Rá kellett jönnünk, hogy a hal raj méretétől függően, maximum 15-20 percünk van egy-egy kapásokkal teli periódusban. Ilyenkor lép életbe az az opció, hogy kapást követően, a lehető leggyorsabban merítőbe tereljük a halat majd ezután azonnal juttassuk vissza a szerkót a etetett sávba. Ennek a kapkodásnak persze az a gyakori következménye, hogy túl erőltetjük a fárasztást, ami gyakran halvesztéssel párosul.

Tipp:

Ezekben a rövidke, intenzív időszakokban sokat javíthatunk esélyeinken, egy nagyon egyszerű megoldással. Egy kevéske, már bekevert etetőanyagot elkülönítünk és teszünk még pluszba bele, egy jó adag agyagot. Az sem baj, ha kicsit túl nedvesítjük a keveréket jelen esetben. Ugyanis, ez a kissé ragadós massza, egyfajta dugóként fog funkcionálni. A nagy szögletes kosár egyik végébe tömünk egy keveset majd a fennmaradó rész ¾-ig feltöltjük csontival és a legvégén ismét ledugózzuk az etetővel. Vízbe érkezést követően és amíg a kosár beáll a helyére, garantáltan bent tartja az élő anyagot. Rövid időn belül, a víz ereje megteszi hatását és csonti felhőként áramlik ki a kosár tartalma. Ilyenkor, ha van hal a horog környékén, akkor az nem tud ellenállni a kísértésnek. A kapás szinte azonnali, erejét tekintve pedig mindent elsöprő. Érdemes akár kézben tartott bottal is kipróbálni.

Szépen csordogált a nap, ebben a ritmusban fogtunk is jó néhány halat, ám az előző peca katarzis élményét meg sem közelítette a nap. Azért panaszra most sem volt okunk. Mindamellett, lényegesen többet kellett tennünk egy-egy marci megfogásáért.

Harmadszor ugyanott...

Ismét két nappal később jártunk az időben és persze mi megint a vén Dunát ostromoltuk. Az éjszakai fagyok tovább éreztetik hatásukat. Még éppenhogy 6-7 fok között mozogott a vízhőfok, ilyenkor már nem érdemes nagy reményt fűzni a nap kimagasló eredményességéhez. A korábbi reggelektől eltérően, most az első dobás máris halat adott, ami némi reménysugárral kecsegtetett, az előttünk álló időre nézve.

A későbbiekben azonban semmi sem ment ilyen egyszerűen. Gyakorlatilag minden egyes kapást úgy kellett kicsikarni. Azok közt periódikusság vagy folytonosság pedig még csak véletlenül sem volt felfedezhető. Minden megfogott halunkat jó ideig csak a mozdulatlan spiccek bámulása követte. Kísérletezéssel múlattuk az időt. Variáltunk az eteőanyag színével, ízével. Előkerültek a rövidebb, vékonyabb előkék valamint a kisebb horgok, a láda mélyéről. Eddig a parttól alig 15-18 méterre horgásztunk, most nagyobb távolságra is bevetettük horgainkat. Elérkezettnek láttuk a dolgot, hogy hadra fogjuk második számú pálcáinkat is, de mind hiába. Egy adott szakaszon legalább 3-szor vándoroltunk feljebb vagy lejjebb, de a fáradozásainkkal is elég szegényes eredményt értünk el, az előző alkalmakhoz képest. Csupán csak töredékét fogtuk a korábbiaknak. Sajnos fájó szívvel, de ki kellett mondanunk, hacsak nem történik nagy változás az időjárás alakulásában, akkor bizony le kell zárnunk ezt a márna szezont is.

Csak abban bízhatunk, hogy hamar jő a tavasz és a nap melegétől ismét felfelé kúszik majd a hőmérő higanyszála...